~11.rész~ Boldogabb nem is lehetnék

Sziasztok. Itt az új rész és szerintem most már nem tudok nektek napi friss részt hozni mert eddig volt nagyjából előre megírva a rész... Úgy hogy bocsi ha késni fogok.

Köszönöm a komikat és a megjelenítéseket. Most is lehetne 3 komi és 80 megjelenítés :)

- Hogy van? - kérdezte Carina könnyek között.
- Sokat szenvedett... - mikor ezt kimondta, tudtam mi a folytatás. Tudtam mikor ezt mondják nincs remény. 
-  De most már jól van. Műtét közben kritikus volt az állapota, s egyszer le is állt a szíved.A baktériumokat eltávolítottunk a légcsövéből és a tüdejében sincs már semmi. Ha minden rendbe megy akkor meg fog gyógyulni.
- És mit kell tudni a betegségéről? - kérdeztem.
- Hát ezek a baktériumok mindenkiben benne vannak, de nem mindenkinél újulnak ki. Neki hatalmas szerencséje volt, ebben a betegségben évente 5 ember hal meg. Ha ő egy héttel később jön be akkor lehet hogy ma nem élne. - mondta az orvos, és elment. Hatalmasa kő esett le a szívemről. Az ablakon keresztül néztem őt mivel nem engedtek be hozzá. Még most is olyan aranyosan és békésen aludt.
- Liam. - szólt Zayn.
- Haver, ti hogy hogy itt vagytok? - kérdeztem tőle eléggé meglepetten.
- Nem bírtuk tovább. Annyira idegesek voltunk. Engem Emő felhívott. - mondta és átölelte a zokogó lányt.
- Értem.
- Hogy van? - kérdezte Lou.
- Most már jobban. - csak ennyit tudtam mondani nem volt erőm beszélni és még egyszer elmondani bárkinek is. Elég volt egyszer átélni.

..................

- Liam gyere már. - ordított nekem föl Zayn.
- Egy pillanat. - mondtam és kezdtem egyre gyorsabban pakolni a szekrényebről a zsebembe. De ekkor véletlen ellöktem egy kis könyv szerűséget, mellé pedig egy kulcs is. Tudom hogy nem lett volna szabad de kinyitottam. Egy csomó rajzzal találtam szembe magam, és még több írással. Az utolsóknál rólunk volt szó.
" Kedves naplóm.
 Ma megtaláltam életem szerelmét. Azt az embert akivel le akarom élni az életemet, feltétel nélkül. Ő mindig meg tud nevettetni, és ha rossz napom van felvidít. Sosem gondoltam volna hogy ez az ember egy sztár. Egy sztár és Én. Liam Payne és Én. Tudom hogy a rajongói utálni fognak de nem tud érdekelni hisz Szeretem. Sosem gondoltam volna hogy pont ő belé fogok beleszeretni, de ma már tudom, hogy ő nélküle az életem semmit sem érne. ,, - ahogy ezeket a sorokat olvastam nagyon boldog lettem. És az én életem sem érne nélküle semmit.
- Liam jössz már végre? - jött be Zayn ideges én pedig csak ledobtam ilyettembe az asztalra a naplót.
- Aha. - mondta és elindultunk egy dedikálásra. Ez a nap valahogy nekem hihetetlenül unalmas volt, egyfolytában csak arra a pár sorra tudtam gondolni, amit Kim írt. Csak írtam, írtam és írtam azt a rengeteg papírt, képet amit a rajongók az orrom alá dugtak és Kim-en járt az agyam.
- Szia. Hogy hívnak? - kérdeztem de nem néztem föl.
- Kim. - mondta, és erre azonnal felemeltem a tekintetemet. Azokkal a szempárokkal találtam szembe magam amikbe 5 hónapja beleszerettem.
- Kim. - mondtam boldogan, felálltam, átugrottam az asztalt és felkaptam az ölembe. - Miért nem pihensz? - kérdeztem és csak annyit hallottam hogy a fényképezőgépek kattogtak. A külvilágot kizártam és csak Kim-re koncentráltam. Annyira jó volt újra magamba szívni az illatát, érezni a szívverését, és a szeretetét.
- Emlékszel itt találkoztunk először. - mondta és adott egy puszit az arcomra. Én letettem és közelebb húztam magamhoz.
- Igen, az volt életem legszebb napja. De hogy hogy ki engedtek?
- Nem akartam mondani, de máma engedtek ki és El mondta hogy dedikáláson vagytok, na meg azt is hogy itt. Akkor jutott eszembe hogy ma vagyunk együtt 5 hónapja.
- Tudom. És azt is hogy ezt még nem mondtam, de Szeretlek. - mondtam és hosszasan megcsókoltam.
- Én is. - mondta majd leültünk vissza a dedikálásra. Ott még végig ültünk 2 órát ami most már nem tűnt olyan hosszúnak. Haza fele gyalog mentünk. A One Direction és barátnőik gyalog mentek haza. Nagy szó.
- Zayn. Fáj a lábam. - nyafogott Emő. Zaynnek több se kellett felkapta a hátára és úgy mentek tovább. Mi csak kéz a kézben mentünk és nevettünk a többieken. Ahogy lökdösik egymást a hóba, meg dobálják egymást. Egyre jobban lassítottunk és élveztük az együtt töltött pillanatokat.

/Kim Swanson/

- Olyan jó itt lenni veled. - mondtam és átöleltem Liam karját.
- Én is örülök hogy már végre itt vagy. Olyan régóta vártam erre a pillanatra hogy végre együtt sétáljunk és ne a kórházban üljünk.
- Elárulhatok valamit? - kérdeztem félénken.
- Nekem bármit.
- A kórházban azt hittem meg fogok halni. Minden vágyam az volt hogy még egyszer had érezhessem az illatod, a csókod és a szerelmed. Azt akartam hogy még egyszer had érezhessem a közelséged, az érintésed. Hogy még egyszer csak mi ketten lehessünk bárhol és bármikor. - mondtam neki és hangom egyre jobban halkult.
- Kim, nem halhattál meg. Soha nem lesz semmi bajod. Életünk hátralevő részét együtt fogjuk leélni. - mondtam.
- Srácok jöttök már? - kérdezte vagy inkább ordította Lou vagy 500 m-re tőlünk.
- Persze. - ordította Liam, majd vissza fordult hozzám.  -Szeretlek Kimi.
- Én is szeretlek Liam. - mondtam, majd ismét megfogtuk egymás kezét és elindultunk a srácok felé akik a hóban fetrengtek már. Néha, néha ránéztem Liamre akinek arcáról csak úgy sütött a boldogság. Liam előtt még soha nem volt ilyen ember az életemben. Eddig akikbe szerelmes voltam elkerültek nagy ívbe. De ő más. Benne megtaláltam a barátomat, a testvéremet és a Szerelmemet.Ezekben a pillanatokban voltam a legboldogabb, amíg a rajongók el nem rontották.
- Kim, nyugodtan menj haza. Nem kell itt ácsorognod, inkább menj pihenni. - mondta Liam.
- És ha maradni akarok?
- Annak csak örülni fogok. - mondta és adott egy puszit. Annyi rajongó állt ott, sírtak a boldogságtól hogy láthatják a fiúkat. Belegondolok hogy én milyen szerencsés vagyok. Hogy aznap engem raktak be koreográfusuknak, hogy Liam belém szeretett. Ezek a lányok mind ugyan erre vágynak.
- Liam kérhetek egy képet? - kérdezte egy kislány miközben Liam kabátját húzogatta.
- Persze. Hogy hívnak? - kérdezte aranyosan és leguggolt mellé.
- Miranda. - mondta boldogan a kislány.
- Hány éves vagy? - kérdeztem és én is leguggoltam mellé.
- 10.
- És miért szereted a fiúkat? - kérdeztem.
- Mert aranyosak, jó a zenéjük és egyszer én is szeretnék ennyi mindent elérni az életben. Egyszer szeretnék én is embereket boldoggá tenni azzal hogy csak megszólalok. - mondta én pedig elérzékenyültem. Hogy lehet egy 10 éves kislány ilyen érett.
- Szép gondolat.
- Tudod te nagyon szerencsés lány vagy. - fordult felém.
- Te is az vagy, hisz olyan okos vagy hogy ezzel még sokra viheted. - mondtam majd elment a kislány. Olyan aranyos volt szívesen megismertem volna jobban. A fiúk egész gyorsak voltak. 1 órát álltunk ott csak majd elindultunk haza. Otthon rendeltünk pizzát majd leültünk üvegezni, amihez nekem nem sok kedvem volt.
- Niall felelsz vagy mersz.- kérdeztem.
- Merek.
- Kapd le a pólód. - mondtam neki ő pedig vonakodva levette, majd oda súgta :"Ezt még megbánod.,, Nem igazán foglalkoztam vele de mikor pörgetett és rám mutatott akkor kezdett érdekelni.
- Kimi, drágaságom. - mondta és közben egy gúnyos mosolyt eresztett. - Kapd le a pólód. Kölcsön kenyér vissza jár.
- De, én lány vagyok és nem ugyan az.
- Nem baj. - mondta, én pedig kénytelen voltam engedelmeskedni. Annyi volt a mázlim hogy volt a pólóm alatt egy trikó féleség. Aztán jöttek a többiek.
- Lou. Selena Gomez vagy Miley Cyrus? - kérdeztem.
- Eleanor Calder.
- Helyes válasz. - mondtam. Mikor már eléggé kijátszottuk magunkat elmentünk aludni. Olyan jó volt végre Liam karjai közt elaludni nem pedig a kórházi takarót húzni magamhoz.


Lenne egy kérésem hozzátok... Írjátok le léci mi az amit SZERETTEK és mi az amin VÁLTOZTATNÁTOK a blogban...