Writing is my life

~22.rész~ Túl nagy a bizonytalanság. Félek nem éli túl.

Sziasztok.:D

Ez a rész egy kicsit szomorú lett és ebben a fúk (Liam kivételével) nincsenek benne. Jó olvasást és véleményt kérek. Puszi :D <3

Aznap este a fiúk haza kísértek majd vissza mentek az 1D villába. Elmentem zuhanyozni majd aludni. Reggel korán keltem és lementem anyához (apa üzleti úton van). Láttam hogy nagyon ideges.
- Jó reggelt.
- Láttad ezt? - kezembe nyomta az újságot amiben megint rólam és Liamről volt szó. Azt írták hogy ha a rajongók elkezdenek majd cseszegetni akkor ismét kezdhetem vagdosni magam.
- Nessz én nem örülök neki hogy ezekkel a fiúkkal lógsz. Tönkre fognak tenni.
- De hogy tesznek tönkre. Szeretnek! És én is szeretem őket.
- Nézd meg a kezedet.- mutatott arra a kezemre ami már kezdett begyógyulni a vagdosások miatt. - Nézd meg az újságot. - megfogta és ismét elém dobta. - Te vagy benne a téma.
- Engem nem érdekel szeretem a fiúkat és majd ők megvédenek.
- Megvédenek? Persze elmennek majd egy turnéra ott is találnak egy kis csajszit aztán mi van ha te már nem kellesz nekik?
- Ez nem fog megtörténni.
- Jól van. - megfogta a táskáját beült a kocsiba és elment dolgozni. Elkezdtem nézegetni a képeket a telómon a miket Liamről csináltam a koncerten. :

De hirtelen megcsörrent a telefonom.
- Csá Nessz. Nincs kedved átjönni?  kérdezték kórusban.
- Á bocs srácok de most lusta vagyok majd később csáo. - kinyomtam majd a délután hátralevő részét a tv előtt töltöttem. Egyszer csak apa rontotta be az ajtót és beviharzott a dolgozó szobájába. Azt sem tudtam mire véljem ezt az egészet mert neki nem Párizsban kéne lennie üzleti úton.(?)
- Vanessza, ülj be a kocsiba. - hangján hallatszott az idegesség. Úgy tetem ahogy mondta beszálltam és elindultunk. Nem mertem megszólalni nem szerettem apának ezt a komoly énjét. Tudtam hogy valami Baj van de azt nem tudtam mi lehet. Nagyon jól ismerem és mindig tudtam hogy mi baja van, kivéve most. Az úton csak úgy száguldoztunk. Az autó egy ismerős helyen állt meg. Várjunk csak mit keresünk mi egy kórházban?
- Jó napot. Kara Darsont keressük!- mondta apa. Mit keres itt anya? Hiszen egészséges ahogy én tudom.
- 4.emelet intenzív osztály és a 207-es szoba. - intenzív osztály? Mi van anyával? Én nem tudtam még mindig megszólalni csak követtem apa fekete szmokingját. Mikor végre valahára oda értünk a szobájához benéztem az ablakán. Végre látom. Él. De sírni nem tudtam, csak azt tudtam hogy erősnek kell lennem. Csak annyit láttam hogy apa és az orvos beszélgetnek majd apu elsírja magát. De miért? Mi baja van? Az orvos oda jött hozzá és kezét a vállamra tette.
- Hogy van? - kérdeztem és a szememet még mindig nem tudtam levenni róla.
- Nem túl jól. Az autóbalesetben súlyosan megsérült az agya és a tüdeje.
- De ugye túl éli?
- Nagyon kicsi rá az esély. A ma éjszakát kell túlélnie és akkor túl van a kritikus állapoton. - mikor ezt kimondta egy világ tört össze bennem. Egy éjszakán múlik az élete.
- Várjon kérem, nem tudja mi van azzal aki a balesetet okozta?

- Az a férfi a helyszínen meghalt. - elment. Mi lesz velem ha anya nem lesz többé? Neki dőltem a falnak és szépen lassan lecsúsztam addig míg már a földön ültem. Arcomat a kezeimbe temettem és sírtam. Ekkor ismét megszólalt a telefonom.

Liam mosolygós arcát láttam meg.   Kinyomtam. Nem volt erőm fölvenni és nem akartam senkivel beszélni. Egyedül akarok lenni. Liam aznap vagy 20x hívott de egyszer sem vettem fel. Engem haza küldtek a kórházból. Mikor haza értem egyből megszólalt a csengő. Nem nyitottam ajtót. De az a valaki nem adta fel. Mentem és kinyitottam.
- Mit akarsz? - kérdeztem Liamtől.
- Miért nem vetted fel a telefont. Halálra aggódtam magamat. - megakart csókolni de nem hagytam. Pedig örültem volna neki és mindennél jobban csak is erre vágytam.
- Mi a baj? - próbált magához húzni de ellöktem.
- Anya kórházban van. Miattam. Reggel össze vesztünk ti rajtatok. Én titeket védtelek de ő engem. Nem akarja hogy csalódjak és elviharzott. Úgy hogy előtte veszekedtünk. Nem tudtam tőle elbúcsúzni sem és lehet hogy soha többé nem lesz rá alkalmam. - elkezdtem sírni. Liam meg akart nyugtatni de nem sikerült. Örültem hogy itt van mellettem. Egyszer csak azt hallottam hogy valaki énekel és elalszok. Reggel a telefonom csörgött.
- Szia apa. Hogy van? - kérdeztem és közben egyre közelebb bújtam Liamhez.
- Csak ketten maradtunk. - kinyomta a telefont én pedig torkom szakadtából kezdtem ordítani. Nem ez nem velem történhet meg. Ő Nem halhatott meg. Nem nem nem és nem.
- Neeeeeeeeeeeeee.... Miért pont ő? - sírtam és közben dobáltam össze a cuccaimat. Elkezdtem futni a kórház felé. Liam mögöttem futott de nem érdekelt. Mikor oda értünk arcomat apa mellkasába temettem és sírtam. Éreztem hogy egyszer csak más karok vesznek át. Tudtam hogy Liam az. Ellöktem magamtól és a földre rogytam.
- Kérlek ne taszíts el magadtól. - mondta Liam.
- Pedig éppen ezt teszem eltaszítalak. Mert ha ti nem vagytok akkor nem veszekszem anyával és nem idegesen megy el otthonról hanem nyugodtan.
- Nessz kérlek ne. - megpróbált megölelni de ellöktem megint.
- Ne érj hozzám. Látni sem akarlak többet.
- Akkor hívj hogy ha a régi Vanessza mégis látni szeretne. - felállt és elment. Szörnyű volt nézni hogy Életem legfontosabb személye most hagy el. Most mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Elment és lehet hogy soha többet nem fogom látni. Miért mondtam ezt? Miért? Hisz pont hogy akarom hogy hozzám érjen. Az érintésétől meg tudok nyugodni.