25. rész~ A rideg, s igaz valóság.*

Sziasztok, meghoztam nektek az új részt. Kicsit hosszúra sikeredett és előbb is akartam hozni, de valahogy nem volt időm begépelni. Nagyon, nagyon örültem a komiknak. :D Köszönöm szépen őket. 

És ha ehhez a részhez is összegyűlik ennyi mondjuk akkor azonnal hozom a 26-os részt.

Mondjuk legyen : 3-4 komi és 150 megjelenítés.

Ui: Köszönöm szépen a 8000 oldalmegjelenítést, repesek az örömtől hogy ezt is elértük.

Lassal felemletem bal kezemet és erősen leejtettem mellkasodra. Ezt megismételve 3-szor, de mindegyik egyre erősebb volt. Viszont az utolsónál furcsa dolog történt. A mellettünk lévő gép fülsiketítően kezdett sípolni s megjelent egy egyenes vonal rajta. Felkaptam a fejemet a az egyenes vonalból barázdás vonalak alakultak és lassú egyenletes pittyegő hangot adott ki. Mire felfogtam volna mi is történt orvosok szaladtak be és ketten ki is vittek engem majd vissza mentek hozzá. Kint ültem arcomat tenyerembe temetve s vártam hogy szerelmem él-e vagy meghalt, s végleg nem látom már. Idegeskedésemet telefonom csörgése zavarta meg, és Emő arca mosolygott rajta.
-Szia. - köszöntem bele.
- Szia. Beszélnünk kell, hol vagy?
- A kórházban, nem tudom mi van Liammel. - mondtam idegesen.
- Liam meghalt. Kim, értsd meg többé nm látjuk és jobb lenne ha ebbe bele törődnél. De muszáj beszélnünk rólam és Zaynről.
- Nem halt meg, én tudom. És kit érdekel ilyenkor Zayn, mikor Liam élet és halál között van? - ordítottam idegesen a telefonba és könnyeim patakként folytak végig az arcomon.
- Kim azért ez durva volt. Én mindig meghallgattalak akármi bajod is volt. - mondta és hallottam hangján ahogy sírt, közben pedig kinyomta a telefont. Lehet hogy megbántottam, de ők engem ezekben a napokban nem vígasztaltak. Magamra hagytak mert azt hitték én tettem hisze nekem Liam olyan mintha az életem lenne, minden megtennék csak azért hogy ő élhessen. De ők ezt nem fogják föl, miért hiszik azt hogy én öltem meg?  Nem is tudják milyen az amikor az ember elveszti a szerelmét s egyben a barátait is meg azok azt hiszik Ő tette. De az iszonyú bűntudat hogy így leráztam Emőt ráébresztett arra hogy tényleg mindenben meghallgatott és a támaszom volt. Előkerestem a mobilomat és a számát kezdtem tárcsázni mikor az orvos hirtelen előttem termett. Mikor megláttam fehér köppenyét a vér is megfagyott bennem hogy vajon jó hireket fog velem közölni vagy mint 3 napja tragédiát. Lassan felálltam s szemébe néztem amiből nem tudtam kikövetkeztetni mi lehet Liammel.
- Kérem mondja hogy jól van. - könyörögtem neki sírva ezért a három szóért " Nem hal meg,,.
- Szóval Mrs. Payne. - mondta ki s nem ellenkeztem olyan jó volt ezt hallani. Mrs. Payne, remélem egyszer még felvehetem büszkén ezt a nevet s Liammel az oldalamon fogok kisétálni a házasságkötő teremből.
- A férjével valami csoda történt. Mit csinált vele miközben bent volt? - kérdezte és vissza ültünk a narancssárga székekre.
- Semmit..... Vagy is... Oh. - mondtam sejtelmesen hisz már beugrott. Ahogy ütögettem a mellkasát egyre erősebben. És most már mindent értek. Akkor ezért láttam Liamet minden nap minden egyes órájában, ezért kért tőlem segítséget.
- Szóval? - kérdezte a doki nagyra nyitott szemekkel.
- Hát a kezemmel kezdtem ütögetni a mellkasát egyre erősebben, de ez mind csak idegességemben volt.
- Ahá... Akkor már sejtem. - elővett a zsebéből egy papírt és egy tollat amire egy embert rajzol fel és felém mutattam. - Mr. Payne légutai valamiért bezárultak. Erre 2 lehetőség van. Vagy valami közben túl gyorsan vette a levegőt vagy pedig valakivel verekedett.
- Azt hiszem az elős... - mondtam mire az orvos egy kisebb mosolyt villantott.
- Szóval akkor mikor egy nagyobb levegőt vett a légutak túlságosan is kitágultak és vissza. De azonban mikor újjabb levegőt vett nem tudtak újra kinyitódni annyira hogy a mellkasa mozogni vélhető legyen és a szívverését sem lehetett érzékelni. Akkor ezek szerint Mr. Payne mindvégig élt.
- És akkor most is...? - kérdeztem hitetlenkedve pedig eddig mindig én tarottam magamban a hitet hogy nem halt meg.
- Igen. Bemehet hozzá ha szeretne. - mondta majd hatalmas örömömben megöleltem az orvost.
Benyitottam szép lassan, csendesen Liamhez aki ott ült az ágyon s mosolyogva nézte a telefonját. El sem hiszem hogy mosolyog. Csak álltam az ajtóban és néztem ahogy néha hangosan felnevet. Ez egy csodálatos álom, de valaki csípjen meg. Ott akartam állni és nézni ahogy vigyorog, de mivel neki dőltem az ajtónak ami hangosan becsapódott nem sikerült, majd felém nézett.
- Kim, hiányoztál. - mondta. Nem szóltam semmit csak oda rohantam és jó szorosan hozzá bújtam. 3 nap nem sok idő, de ha az ember azt hiszi hogy szerelme meghalt akkor az, nagyon is. Karjaiban megállt az idő, s izmos karja és teste közé úgy illettem mint a telefon a tokjába. Nekem Liam volt a tokom aki megvéd attól hogy összetörjek.
- Szeretlek Kimberly Swanson, az életemnél is jobban. Egy percig sem bántam meg egész életemben hogy megismertelek. - mondta s egy puszit nyomott a hajamba.
- Én is szeretlek Liam Payne. - mondtam és hosszasan megcsókoltam. Ajkai is tökéletesen illenek az enyémhez, soha nem akarom elveszíteni hisz 3 napig az volt bennem hogy soha többé nem látom most pedig itt vagyok a karjaiban. A legnagyobb félelmem az hogy ez csak egy álom és felébredek. Egyszer csak egy nagy csengőhöz hasonló sziréna hangot hallottam és felébredtem. Egy álom volt melyre boldogan emlékezem vissza percek óta, ott Liam velem volt és nem engedett el, de itt... Ebben a világban elengedte a kezemet és elment. Egy álom volt melyben Liam James Payne élt s velem volt, de ez a rideg, igaz valóság ahol nincs velem.


Van ismét egy kérdésem hozzátok... Szerintetek innen mi lesz?
Tudom hogy ezek hülye kérdések, de akkor is kíváncsi vagyok ti mire gondoltok.