24.rész~Földszint, balra a második szoba.

Sziasztok.

Itt egy új rész. Nincs sok hozzá fűzni valóm csak annyi hogy bocsi hogy rövid lett.:(

Köszönöm a komikat és a +1 feliratkozót, mivel rövid 2 komi és 100 megjelenítés.

Ui: elkezdtem törni a fejem egy új törin és lehet ennek is lassan vége.

3. nap nélküled


A harmadik szörnyű reggelem nélküled. Egyre nagyobb bűntudatot érzek pedig még azt sem tudjuk miért mentél el. A srácok egyre rosszabbul vannak és ezt meg is tudom érteni. Kinyitottam a szemem és megint téged láttalak meg ahogy engem nézel.
- Kim segíts. Már csak ma tudsz engem megmenteni.
- Liam kérlek mondd meg hogyan tudok segíteni. Szörnyen hiányzol de nem tudom mit tegyek.
- Nem segíthetek többet, erre sajnos neked kell egyedül rájönnöd. - s ismét eltűntél. Esküszöm én megbolondultam. A srácoknak igazuk van, én nem vagyok normális hisz minden nap a halott pasimat látom. De ebben az egészben még is van valami hihető.
- Louis!! - ordítottam s közben szaladtam szobája felé.
- Louis. Louis. Louis! - dörömböltem az ajtaján mire végre valahára kinyitotta.
- Kim, menj aludni. - mondta kómás hangon, s szemén láttam a megbántottságot. Látszott hogy szenved, s hogy elege van.
- Be kell vinned a kórházba.
- Minek, mi bajod van? - kérdezte hidegen. Ebben a 3 napban a srácok úgy bántak velem mintha az én hibám volna hogy Liam elment. Megutáltak engem, pedig nekem is szörnyen hiányzik. Nem is tudják mekkora üresség van a lelkemben, mint mikor ki harapunk egy hatalmas darabot az almából és ott az az üres lyuk. Ezt az űrt soha semmi nem fogja betölteni.
- Látnom kell Liamet. Segítenem kell rajta.
- Értsd meg hogy meghalt. Nem látjuk őt többet. Vége mindennek.
- Akkor be megyek egyedül. Én meg még azt hittem a barátaim vagytok. - mondtam utálkozva és vissza mentem a szobámba maga után pedig minden ajtót jó erősen becsaptam. Tudom hogy még élsz és nem hiába látlak minden nap minden órájában. Egyik barátod sem akar elkísérni, vajon miért van ez? Miért hiszik azt hogy én tettem? Ugyan úgy szeretlek mint ők, sőt talán még jobban is. Egész úton te mentél előttem s követtelek.
- Miért van az hogy csak én látlak? - kérdeztem s egyre nagyobb tempóval mentél előttem, de én sem lassultam. Nem válaszoltál csak néha néha hátranéztél hogy ott vagyok e még. A kórházba érve meg kérdezték kihez jöttem.
- Liam James Paynet keresem.
- Hölgyem sajnálom, de 3 napja meghalt. - mondta a recepciós egy kis keresgélés utána a gépen.
- Tudom, de nem nézhetném meg még egyszer utoljára?
- Kisasszony nem biztos hogy jó ötlet lenne.
- Kérem. - mondtam s közben végig itt álltál mellettem de senki nem vett észre.
- Menjen le az alsó szintre, onnan balra a második szoba. - mondta és elindultam. Mikor leértem rámutattál a szobára s majd bementem. Bent csak egy ágy volt, s a szoba végében pedig az ágy. Rá mutattál én pedig oda mentem. Lassan levettem fejedről a lepedőt, s könnyeimmel küszködve láttam meg arcodat. Pont olyan volt mint az utolsó éjszakánkon. Semmi sápadtság, olyan voltál mint aki aludt.Leültem az ágy mellett levő székre s kezemet a mellkasodra tettem.
- Liam miért hagytál itt? Azt ígérted örökké velem maradsz és semmi és senki nem állhat közénk. Mi lesz így a srácokkal? Mi lesz velem? Valamit nem mondtam el neked, igaz már késő. De akkor is el kell mondanom. Mi lesz a gyerekünkkel? Egyedül kell felnevelnem?

/Liam Payne/

Mi van velem? Miért nem tudok megmozdulni, vagy a szememet kinyitni, és beszélni? Minden nap emberek jönnek be hozzám s megfürdetnek, megfésülnek, és felöltöztetnek. Vajon ez miért van?Máma ismét egy emberrel bővül a látogatók listája. Bejött sírva s leült mellém. Az illatáról tudtam ki ő. Ő aki mindig mosolyt tud csalni az arcomra, s most sír. Ha ő sír akkor én is. És még csak meg sem tudom kérdeni miért?
- Liam miért hagytál itt? Azt ígérted örökké velem maradsz és semmi és senki nem állhat közénk. Mi lesz így a srácokkal? Mi lesz velem? Valamit nem mondtam el neked, igaz már késő. De akkor is el kell mondanom. Mi lesz a gyerekünkkel? Egyedül kell felnevelnem? - mi az hogy itt hagytalak? És terhes vagy? Jézusom, gyerekem lesz. Még csak egy mosolyt sem tudok az arcomra varázsolni. Tehetetlen vagyok.


/Kimberly Swanson/


Fejem a kezén volt s az én kezem pedig mellkasán pihent. Utálom az életem.
- Liam kérlek. Liam gyere vissza. Nem mehetsz el. Hiszem hogy élsz és együtt leéljük az életünket. Liam. - mondogattam sírva, de semmi. Lassan felemeltem bal kezemet és erősen leejtettem mellkasodra. Ezt megismételtem 3-szor, de mindegyik egyre erősebb volt. Viszont az utolsónál furcsa dolog történt.