23.rész ~ Napok nélküled*

Sziasztok. Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a kommenteket amik egy részére ebben választ fogtok kapni, és köszönöm a megtekintéseket és megjelenítéseket. 

Nem is húzom tovább az időt.

A kövi rész: 3 komi és 140 megjelenítés után jön. :D

Közben léci ezt hallgasd: KATT

Reggel a nap bele sütött a szemembe, de nem tudott érdekelni hisz szerelmem karjaiban ébredhettem. Ránéztem és még csukva volt a szeme. Nem akartam felébreszteni így felöltöztem és lementem enni valamit. A konyhában Niall palacsintát sütött és minden tiszta tészta volt.
- Srácok mi ez a maszat mindenhol? - kérdeztem és éppen akkor léptem bele egy hatalmas palacsinta adagba a földön.
- Reggelit készítünk, kérsz?
- Abból én ugyan nem eszem. - mondtam.
- Hol van a szőke herceged? - kérdezte Lou és betömött egy nagy adagot a szájába.
- Még alszik.
- Nem tudom hogy tudtok ennyit aludni hisz háromnegyed 3 van. - mondta értetlenül Hazza.
- Na jó akkor megyek és felkeltem. - mondtam majd sarkon fordultam és eltűntem a lépcső feljárónál. Mikor beértem a szobába még mindig békésen aludt. Oda dőltem mellé és egy lágy csókot leheltem ajkára. Még csak meg sem mozdult, és ezt elismételtem vagy 3-szor mikor már kezdtem megijedni.
- Liam, ébredj fel. - mondtam neki kicsit halkan, de ezt is elismételtem egy párszor és nem ébredt föl. Ismét nem mozdult meg.
- Liam ébredj már föl. Kérlek ne szívass. - könyörögtem neki és már rángatni kezdtem, de ismét semmi.


/Louis Tomlinson/


A srácokkal ismét ezerrel nyomtuk a hülyeséget mikor egy hatalmas sikítást hallottunk.
- Liam. - ordította Kim és hallatszott hangján hogy sír. Egyből mindenki felszaladt hozzá és ott ült az ágy szélén Liam mellkasára borulva. Fogalmam sem volt mi lehet a baja.
- Hé, Kim nyugodj meg és mondd el szépen mi a baj? - kérdezte Zayn és leguggolt mellé.
- Liam... Nem ébred fel. - hüppögte. Mi rögtön kaptuk magunkat és hívtuk a mentőket. Csapatostul csődültek be a házba és vitték ki egy hordágyon. Az egyik legjobb haveromat most viszik a kórházba és még azt sem tudjuk miért.


/Kimberly Swanson/


Liamet rátették egy ágyra majd betették a mentő autóba.Nem mondtak semmit csak becsukták az ajtót és vitték. Mi is a mentő mögött haladtunk, és Lou vezetett. Ugyan olyan sebességgel száguldoztunk. A kórházban betolták egy kórterembe és onnan a hangokból kiszűrődően nagy baj lehet. Liam itt van, az intenzíven és fogalmam sincs hogy miért. Éjszaka még semmi baja nem volt és reggel fel sem ébredt. Mi van akkor ha most láttam utoljára? Ha többet nem nyitja ki a szemét és soha nem látom a csillogásait? Én így nem akarom leélni az életemet.
- Hogy van? Ugye nincs semmi baja? - bombázták a srácok az orvost aki kilépett a kórteremből. Én szépen lassan felálltam és oda mentem. Azt orvos nem mondott semmit csak sajnálkozóan bólogatott.
- Mondjon már valamit! - parancsoltam rá.
- Sajnálom, de Mr. Payne éjszaka elaludt és többet nem kel föl.- mondta ki én pedig nem akartam elhinni hogy Liam meghalt.Életem szerelme nem halhat meg. NEM NEM NEM ÉS NEM. Liam nem hagyhatsz itt hallod. A földre rogytam és síró görcsöt kaptam.
- Kim, nyugodj meg. - mondta Harry sírva és szinte minden srác sírt. A One Directionnnak és egyben az életemnek is vége. Látszott mind az ötük-ön, vagyis négyükön a sajnálat, idegesség és csalódottság egyszerre. Lou lassan felállított és az ölébe vett. Berakott a kocsiba nagy nehezen hisz én nem akartam elmenni. Ott akartam maradni ahol a szerelmem végleg meghalt. Ott ahol utoljára láthatom.

............

1. nap nélküled

A vágások az alkaromon, a képek a falon, a sok ruha és az illatod még mindig emlékezted Rád. Szörnyen hiányzol és remélem még egyszer találkozhatunk. És akkor ígérem többet soha nem hagylak el, csak te is maradj velem. Akkor örökre együtt leszünk, semmi és senki nem állhat közénk. Csak mi ketten a menyben. De nekem sajnos még maradnom kell nélküled. Mi lesz így a srácokkal, a tömérdek rajongóddal? És mi lesz velem? Bár azt mondhatnám hogy csak egy koncertre mentél s majd este bebújsz mellém az ágyba, de nem mondhatom ezt mert elmentél és itt hagytál ebben a szörnyű világban. Többet nem jössz haza hozzám és nem fogsz engem átölelni, nem nézhetem majd mogyoróbarna szemeidet ahogy engem kémlelnek. Ahogy tovább gyötörtem magamat, még egyet vágtam alkaromba a borotva pengével. S ez valahogy milliószorta jobban fájt mint a többi, sőt még mélyebb is volt. Már hihetetlenül rosszul voltam így a pengét vissza tettem a polcra s kezemre egy fehér törölközőt tettem. Lassan felálltam és elindultam kifelé a fürdőből. Ahogy az ajtóhoz értem megpillantottalak téged.
- Liam, szerelmem hol voltál eddig? Akkor nem haltál meg? - kérdeztem boldogan és elkezdtem feléd szaladni majd mikor át tudtalak volna ölelni eltűntél. A hátam mögül szólaltál meg.
- Kim mit tettél magaddal? És nem örökre jöttem vissza.
- Ezt meg hogy érted. És hogy csináltad ezt?
- Az most nagyon mind egy. Egy dolgot jegyezz meg. Veled leszek, de ments meg. Kim segíts, ments meg. - mondtad és eltűntél. Oda szaladtam ahol álltál, de nem találtalak. Minden helységben megnéztelek, de sehol nem találtalak. Az utolsó hely a konyha volt ahol a srácok ültek.
- Liam, gyere vissza hol vagy?- ordítoztam, s a sírást próbáltam vissza tartani, de nem ment.
- Kim, nyugodj meg kérlek. Sajnálom, de Liam nincs velünk többé. - állt föl Lou az asztaltól s könnyeivel küszködve oda jött hozzám majd átölelt.
- Én tudom hogy nem ment el. Segítenem kell neki. Nem hallt meg. Az előbb beszéltem vele.
- Az lehetetlen hisz meghalt. - mondta még egyszer Zayn. Fel akartak vinni a szobádba de ahogy megfogták a karomat felszisszentem.
- Kimberly, ez mi? - mutatott Harry arra a kezemre amelyiket vagdostam.
- Semmi. - mondtam és próbáltam eltakarni. Addig nem hagytak békén míg el nem mondtam nekik. Majd föl zavartak a szobádba. Lefeküdtem az ágyra és Rád gondolva a TE pulcsidat szagolva, a sírástól mély álomba merültem.

2. nap nélküled


Reggel fájó végtagokkal keltem s ismét Rád gondoltam. Nem tudom el hinni hogy elmentél. Felkeltem az ágyból és megint megpillantottalak.
- Kim, segíts. - mondtad, majd megint eltűntél.
- Liam, mit segítsek? Mondd meg hogy hogyan. - kiabáltam a levegőbe, de választ nem kaptam. Ismét a síró görcs kerülgetett. Miért kellett itt hagynod? Vajon begyógyul ez a fájdalom valaha?