16. rész ~ Hiány*

Sziasztok.

Nagyon, nagyon, nagyon szépen köszönöm a kommenteket. Örömmel olvastam őket és válaszoltam is mint ahogy szoktam. Előbb akartam nektek hozni a részt csak nem volt időm írni. De most itt van és nem is untatlak titeket tovább. Jó olvasást :D

 3 komi és 100 megjelenítés után hozom is a kövi részt :D

Reggel a kisírt szemeimbe éles fájdalom nyilallt. Emő ott ült mellettem és nézett engem.
- Jó reggelt. - mondta.
- Jobbat.
- Sajnálom. Zayn mesélte.
- Te hogy bírod ilyen jól?
- Hát nehéz, de erősnek kell lenni. - mondta és láttam ahogy a szeméből versenyt futnak a könnyek cipője felé. Nem akartunk többet beszélni erről felöltöztem és lementem tv-t nézni. Az egész napom hihetetlenül szarul telt. Estére bezárkóztam a szobámba és felléptem twitterre. Liam épp twitcamozott.
- Igen igazak a hírek, szakítottunk. Ezt nagyon eltoltam, de a turné és még sok más. Kimnek igaza volt abban hogy találhatok mást, de abban nem hogy belé is tudnák szeretni na mg hogy pótolja őt?! Őt senki sem pótolhatja. Vele valahogy másabb mint Dani-vel. Tudom hogy van aki Kim-et sem bírja, de én szeretem és remélem hogy ennek a kapcsolatnak nincs még vége. - mondta az én szememben pedig könnyek sorakoztak fel és szépen levándoroltak az arcomon. - Remélem el tudjátok fogadni ezt a döntésem és nem fogtok neki fenyegető leveleket küldeni. Szeretlek titeket is, de őt is. - tette még hozzá majd kilépett. Egyre jobban fájt belülről hogy nem lehet velem. Ezen gondolkozva aludtam el.

.................

Hónapok teltek el nélküle és kezdem megszokni hogy egyedül fekszem le és kelek is fel. Hogy nem köszönt a csókjával és nem látom gyönyörű barna szemét amiből csak úgy tükröződik a boldogság. Hónapok óta most lett erőm fellépni twitterre, Facebookra és az Email-ket elolvasni. Liamtől érkezett 1 levél. Nem akartam kinyitni, de túlságosan is kíváncsi voltam.
"Kedves Kimberly.
 Sajnálom ezt az egészet. Én nem akartam ezt, nem akartam szakítani. Tudom nehéz lett volna úgy hogy én a világot körbe járom, te pedig otthon vagy. 1 hónap telt el azóta hogy eljöttem, de iszonyatos bűntudatom van hogy ott hagytalak. A koncertek után meglátok egy-egy szerelemes pár akik boldogok, mi jutunk eszembe. Mikor együtt töltöttünk minden időt. Szörnyen hiányoznak ezek az idők. Szeretnék újra veled lenni, de nem lehet, itt kell hogy maradjak és te sem jöhetsz ide. Szörnyen hiányzol. A csókjaid, reggelente ahogy felnézel rám és jó reggelt kívánsz, a hangod, az érintésed. Mindened. Senki nem érzi át ezt a fájdalmat csak mi, ezt nem értheti meg senki. Hívtalak már ezerszer, de soha nem vetted fel a telefont. Félek hogy találtál mást helyettem. Tudom te azt akartad hogy én is találjak valakit, de téged senki sem pótolhat. Remélem hamar válaszolsz. Szeretlek. Csókol Liam Payne.                    
                                                                                                                           2013.01.04.,,

4 hónapja küldte ezt a levelet nekem. Hogy hiheti azt hogy találtam valaki mást. És mi az hogy Kimberly? Sosem szólított így, mindig Kim-nek. Belefogtam a levélírásba.
"Kedves Liam.
 Sajnálom hogy nem vettem föl a telefont, de a másik tönkre ment és új telefonom van aminek új a száma is. Azt is sajnálom hogy eddig nem írtam, de nem volt erőm elolvasni bárminemű levelet is. Most láttam hogy írtál és megnyugodhatsz nincs senkim. Én sem akartam ezt, én sem akartam szakítani, de ez tűnt akkor a a legjobb megoldásnak hisz több millió kilóméterre vagy tőlem. Hiányzol nekem is nagyon nagyon Szeret,, - írtam volna tovább ha anya nem ront be a szobámba és sírva vonszol le a nappaliba. Ott leültünk a kanapéra és folytatta a sírást.
- Anya mi történt? - kérdeztem ilyedten.
- Apád haza indult és frontálisan ütközött egy kisbusszal. - mondta ki ezeket a szavakat amik hallatán elsírtam magamat. Anya ölébe borultam és sírtam. Szörnyű hogy pont apa.
- Hol van most? Ugye nem halt meg? Kérlek mondd hogy nem halt meg.
- Nem. A belvárosi kórházban van az intenzíven.
- Akkor mire várunk még? Menjünk be hozzá. - mondtam és anya sem tétovázott. Mikor beértünk a recepciós nő megmondta hol kell keresni a szobáját. Elindultunk a lifttel a 3-dik emeltre. Ott megkerestük a 23-as szobát és én annak az ablakába álltam. Az arcomon patakokban folytak végig a könnyek. A vidám, bolondos apámat így látni. Be volt nyugtatózva, arca tiszta sem és meg sem mozdult, alig lehetett látni hogy a levegőt is veszi. Anya próbált vigasztalni, de nem sok sikerrel járt. Egy ember karjai közt nyugodnék meg egy kicsit, és ez az ember most a világot járja.