20. rész~ Újra egyedül

Sziasztok!

Hát hoztam egy új részt habár az előző részhez 1 komit kaptam csak. Ha valamit nem szerettek a blogban nyugodtan megmondhatjátok, nem fogok megsértődni, sőt örülni fogok hogy elmondtad és ha tudok változtatok is rajta.

Egyre közeledtem a hang felé és elképzelésem sem volt hogy ki lehet az, csak éreztem hogy mennem kell és segítenem kell neki. Már majdnem ott voltam mikor megláttam Kimet. Egy csávó ment előtte és húzta maga után.
- Chester kérlek engedj el. - kiabálta neki, de nem engedte el.
- Engedd el! - szóltam és erre meg is álltak. A csávó rám nézett majd közelebb jött.
- Ki vagy te? Jaj tudom. Az a kis ficsúr a tv-ből. Igen meg van, te mindig ott kornyikálsz a többi hülye gyerekkel az oldaladon. Meg kell hagyni nagyon szarok vagytok.  - mondta nekem. Egészen hidegen hagyott  csak az tudott érdekelni hogy Kim-nek ne essen semmi baja.
- Ahogy elnézlek nem is tudom hogy láthattál minket a tv-ben mikor túl csóró vagy ahhoz hogy legyen egy saját tévéd. - vágtam vissza mire lángba borult az arca. Az első ütést én kaptam mire megfejeltem a padot és a földön kötöttem ki. Kim szaladt volna oda hozzám, de ez a görény megfogta és magához rántotta.
- Te már az enyém vagy.- mondta neki. Ahogy ezt meghallottam hihetetlenül ideges lettem. Elkezdtem ütni és a földön kötött ki. Már rajta ültem és úgy ütöttem mikor Kim fogta le a kezemet.
- Liam hagyd. Nem ér ennyit. - mondta és leszálltam róla. Elindultunk haza azt a gyökeret pedig ott hagytuk. Kim-et nagy nehezen sikerült átölelnem és úgy sétálgattunk.
- Mérges vagy? - kérdezte félénken.
- Rád nem. - mondta és elengedtem. Kezemet testem mellé helyeztem és úgy mentünk tovább.
- Sajnálok mindent.
- Nem neked kell sajnálkoznod. Te már nem szeretsz engem amit megértek. Sajnálom hogy annyira nyomulok, de én nem tudlak elfelejteni hisz különleges vagy. - mondtam szomorúan és látszódott rajta hogy meg van hatódva.
- Én sem tudlak elfelejteni. Szerettelek mindig is és szeretni is foglak. - mondta, mire én kevés önbizalommal, de megfogtam a kezét. Tenyere tökéleten illeszkedett most is az enyémbe mint mindig. Egyik kezemben a bőröndöt húztam másikkal pedig Kim kezét fogtam.
- Én is szeretlek. - mondtam ki. Megálltam és felém fordult. Féltem az elutasítástól, de megcsókoltam. Éreztem ahogy bele mosolyodik a csókba, de vissza csókolt. Olyan jó volt újra érezni puha ajkait és kezét a hajamban. Elváltunk egymástól majd elindultunk. Ma este Kim-nél aludtam.
- Hello srácok. Hát sajnálom hogy még nem utaztam vissza, de volt egy halaszthatatlan ügyem amit az életemnél is jobban szeretek. - mondtam és közben Kim lépett be. A kamerához hívtam ahol rajongók ezrei láthatják hogy újra együtt vagyunk. - Ez a fontos dolog Kim volt. Higgyétek el hogy nagyon fontos dolog miatt kellett haza utaznom és a bandát sem fogom elhanyagolni. Mi most viszont megyünk. Hello srácok, és jó éjt. - köszöntem el majd lecsuktam a laptopom tetejét és Kim felé fordultam. Épp rámásztam volna mikor Emő nyitott be.
- LLIIAAMM!! - kiabálta és a nyakamba ugrott.
- Hello hugi. - üdvözöltem.
- Te hogy hogy még itt vagy?
- Hát nem volt erőm felszállni a gépre. - mondtam majd magunkra hagyott. Kim hozzám bújva aludt el. Néztem ahogy a levegőt ki fújja és be szívja. Olyan régen aludtunk már így hihetetlenül hiányzott. Csak néztem és néztem.
- Jó reggelt. - szólalt meg és rám nézett.
- Még este van.
- Nem már 9 óra. - mutatott a falon lógó órára.Ennyire elgondolkoztam volna? - Mit csinálunk ma? - kérdezte.
- Nekem vissza kell mennem sajna. Este míg fürödtél hívott Paul hogy ma már muszáj mennem. Sajnálom kincsem. - mondtam és adtam egy puszit a homlokára. Arca eltorzult és látszott rajta hogy szomorú. Akkor tetűnek éreztem magamat, nem lenne szívem itt hagyni, de ez a munkám és így muszáj.

/Délután/

Kim kijött velem a reptérre és ott búcsúzkodni kezdtünk.
- Muszáj már vissza menned?
- Sajnálom. Legszívesebben én is maradnák,de nem lehet. Ígérem minden nap beszélünk. - mondtam.
- Megkérjük kedves utasainkat hogy kezdjék meg a beszállást a 256-os Ausztriába tartó járatba. - mondta az ismerős női hang akit tegnap délután is hallgattam.
- Mennem kell. Hiányozni fog. Szeretlek. - mondtam és megöleltem.
- Te is nekem. Én is szeretlek. - hosszasan megcsókoltuk egymást majd elindultam. Azt ajtónál még egyszer vissza néztem és integettem neki ő pedig vissza. Szörnyű volt látni hogy miattam sír. Elindultam és mögöttem becsukták az ajtót, a hosszú folyosóra érve legszívesebben vissza szaladtam volna még egy ölelésért, de nem lehet. Ki kell bírnom 4 hónapot a szerelmem nélkül. Felültem a repülőgépre kényelmesen elhelyezkedtem és zenét kezdtem hallgatni.

/Kimberly Swanson/


Ahogy bement az ajtón még integetett egyet majd becsukták azt a vastag ajtót amin már csak 4 hónap múlva jön ki. Legszívesebben oda szaladtam volna és kitörtem volna csak hogy még egy ölelést had kapjak Tőle. Tőle aki az életemet jelenti és még ezt a pár hónapot is szörnyű nélküle élni. Ahogy az ablakból nézetem a gép felszállását görcsbe rándult a gyomrom. Csak hívjon fel, vagy küldjön egy SMS-t hogy leszállt a gépről és jól van. Talán ettől félek a legjobban hogy lezuhan. Miután a felhők között eltűnt a gép elindultam haza. Otthon csak a tv előtt gubbasztottam és chipset zabáltam. *Telefon csörgés*
- Hallo. -szóltam bele.
- Jó napot Mrs. Swanson. Be kéne jönnie egy dalhoz koreográfiát készíteni ugyan is 1 hét van a bemutatóig és eddig úgy volt hogy nem muszáj bejönnie mert kitalálnak valamit.
- Indulok. Hova kell menni. - kérdeztem majd lediktálta a címet és oda mentem. Bementem egy öltözőbe átöltöztem, majd a táncterembe.
- Sziasztok Kimberly vagyok. - mutatkoztam be. - Kezdhetjük? - kérdeztem. Elkezdtem mutatni a tánclépéseket, mikor hirtelen egy ismerős lábat, karokat, testet és arcot pillantottam meg magam mellett.