/Thirty/

Sziasztok! Na megint hoztam egy részt, ahogyan ígértem. Tudom rövid, de még is rész :D Köszönöm a 6 komit és a megjelenítéseket. Csak úgy előre szólok hogy kb 3-4 rész van már csak vissza,, szóval AKI EDDIG NEM KOMIZOTT MOST TEGYE MEG!!!! NEM KELL KÓDOT ÍRNI!!!

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------

EZT A ZENÉT HALLGASSÁTOK KÖZBEN:KATT!!!!

/Liam Payne/


A karjaimba esett össze és tehetetlen voltam. Nem akarom elveszíteni, se Őt, se a babát. Előkaptam farmerom zsebéből a telefonomat és tárcsáztam a mentők számát.
- Jó napot kívánok. Ez itt a mentő szolgálat.
- Jó napot. A barátnőm már régóta betegségben szenved, most össze esett. Kérem küldjenek egy mentőt.
- Uram nyugodjon meg. Mondja el a címet és küldünk egy kocsit. - mondta higgadt hangon. Lediktáltam a házunk címét és letettem. Med sehogy sem ébredt föl. Hiába pofozgattam, csókolgattam semmi. Végig nyakánál volt a kezem és idegesen figyeltem hogy él-e még?! Olyan 5 percen belül megérkezett a mentő és elindultak. Idegesen szálltam vörös Nissan Juke-ba és hajtottam a mentő után. Izzadt tenyeremmel szorongattam a kormányt és nem tudtam mi van életem szerelmével. Vajon látom még? Már eltelt 5 hónap és  eddig semmi baj nem volt. Még kell lennie 7 hónapnak! Nem halhat meg most. Ő az enyém és nem hagyhat itt egyedül.
Ahogy a kórházba érkeztük egy csomó fotós állt a kapuban. Letöröltem éppen arcomon végig folyni készülő könnyeket és felhúztam a kapucnimat a fejemre. Kiszálltam az autómból és a mentősök felé szaladtam akik tolták Med-et egy hosszú folyosón.
- Emberek nem veszthetjük el! - kiabálta a magas ember. Könnyes szemekkel pillantottam rá, és egy kis időre lefagytam.
- Mik a panaszok? - állt mellénk még egy ember.
- Kisebb korában tüdő betegséget diagnosztizáltak, de erre mind 1 éve jött egy szívroham, és 6 hónapja pedig volt még egy. 1 éve még egy betegséget diagnosztizáltak  a Tubercolózist. Szegény lánynak nem sok ideje volt vissza, de még 7 hónapja kell hogy legyen. Rosszul lett, és elájult. A baba még él, de félünk hogy elveszítjük.
- Vigyék az 5-ös műtőbe! - szaladt ő is mellettünk, majd betolták egy ajtón ahová én már nem mehettem be. Nővérek szaladtak be az ajtón én pedig az ablakhoz álltam. Med-ről letépték a ruhákat és egy lepedőt terítettek rá. Az ablakhoz jött egy nővér és lehúzta a rolót. Azt hittem ebben a pillanatban hogy ott bolondulok meg. A szerelmem kések alá kerül és vele együtt a gyerekem is.
Leültem egy narancssárga székre és tárcsáztam Lou számát.
- Liam, pont most akartalak hívni... Zayn-nel vettünk egy új deszkát és a beton is baromi sima, gyere...
- Kórházban vagyunk, Med-et műtik. - mondtam erőtlen hanggal. Lou-nak eddig vidám volt a hangja, de hirtelen egy nagy puffanást hallottam és hiába beszéltem a telefonba nem szólt bele senki.
- Liam, mi a baj? - vette fel Zayn.
- Mi volt ez? Lou hol van?
- Elejtette a telót. Hol vagy?
- Kórházban. Med rosszul lett és most műtik... - ezeknek a szavaknak szörnyű és keserű íze volt. Sosem gondoltam volna hogy egyszer életem szerelme itt lesz.
- Hol vagytok? - a címet elküldtem neki SMS-ben és ismét csak a hosszú ideges várakozás következett. Utálok várni. Főleg ilyenkor. Felkeltem és lementem az ebédlőbe. Találtam egy kávé automatát és csináltam egy kávét. Miközben ittam sétálni kezdtem. Nem tudom hogyan, de valahogy eltévedtem arra a helyre ahol Med-del találkoztam először. 1,5 éve volt ez a csodálatos pillanat. De akkor még nem volt az enyém. Edward szerette, csókolta és ölelte helyettem. Már első találkozásnál éreztem valamit. A gyomromban pillangók repdestek, de még is olyan volt mintha gyomorszájba vágtak volna. A torkomban egy nagy gombóc volt és sehogy sem tudtam lenyelni. Ugyan ezt érzem most is, csak éppen az enyém már.
Vissza sétáltam az intenzívre, de még mindig bent voltak. Pár perc múlva megláttam a srácokat és Days-t.
- Liam, hogy vagy? - kérdezte kedves hangján, és szorosan magához húzott. Anyám helyett mindig is anyám volt. Minden problémámat megtudtam vele beszélni, és előbb látott sírni mint bárki más. Most sem tudtam tovább tartani. Kiengedtem sós könnyeimet, amik az ő vállán értek célba. Szánalmas egy fiúnak sírni? Szerintem nem. Egy férfi akkor férfi, ha nem csak azért kell neki egy nő hogy menőzni tudjon a haverjai előtt. Nekem minden percben csak az kellett hogy szeressen. Miatta képes lennék sírni a tv előtt is. Nem félek kimutatni az érzéseimet, mert szeretem ŐT.
- Ne sírj. - tette vállamra egyik kezét Lou, de nem nézett rám. Kék szemeivel maga elé bámult és láttam hogy neki is folynak a könnyei. Days válláról Lou-éra borultam és együtt sírtunk. Több évnyi szenvedés jött ki most rajtunk, de talán a mainak volt a legnagyobb szerepe ebben.
Miután megnyugodtunk leültünk egymástól kicsit távolabb és vártuk az orvos.
Az ajtó nyitódott és kijött rajta a magas, barna hajú fickó izzadtan, vizes pólóval. Én már épp felállni készültem, mikor intett hogy maradjak ülve. Days felé vette az irányt és beszélni kezdett vele.
Lou felállt a néggyel mellettem elhelyezkedő székről és elindult felém. Fejével egy aprót biccentett és ez azt jelentette hogy menjek vele. Mikor benyitottunk Med-hez a nővérek gépeket állítottak be mellette. A szoba csöndes volt, csak a gépek csipogása és zúgása töltötte be az üres teret. Csak állni tudtam az üres szobában. Nem voltam képes leülni mellé, vagy éppen bármit is tenni. Látom hogy él, látom hogy lélegzik, de még is úgy érzem elveszítettem Őt, és halott már. Félek hogy soha többé nem látom a nagy kék szemeit, a mosolyát amely engem is mosolyra késztet. Lou 2 méterrel arrébb volt tőlem és láttam hogy sír. Med kezét fogta és közben egy pici mosolyt is észleletem az arcán. De ez sem volt igazi mosoly, hanem amolyan csalódott. Kék szemeit rám emelte s ugyan azt a bánatot találtam benne mint Days, és Med szemében. Már megértettem a mondást:
"A legszebb szem csalódott és sírt a legtöbbet, de ezt nem mutatja ki.,,
Nekik hihetetlenül szép szemük van, és sosem láttam benne bánatot. Tán én is tudtam leplezni, mint ezidáig.
Erőt vettem magamon és közelebb mentem az ágyhoz. Oda húztam egy széket és leültem. Kezét ami a teste mellett feküdt enyémbe vettem és számhoz emeltem. Még most is puha és meleg volt. Behunytam szemeimet és vissza emlékeztem a régi, szép időkre. A boldog pillanatokra, s a mosolygós Medisonomra. Az ajtó nyitódott és valaki belépett rajta. Hallotta ahogy közelebb lépked és papírokkal kezd babrálni. Az orvos volt az. Lou-ra emeltem a tekintetemet, aki könnyes szemmel nézte az orvost. Most vajon i jön? Mit fog mondani? Azt hogy mikor jöhet haza, vagy hogy milyen új betegség társult az eddigiekhez?! Ismét lehunytam a szememet és újabb könnycseppet eresztettem ki belőlük, ami végig folyt az arcomon és a lepedőn ért célba. Sok mindent mondhat, de én csak azt a két szót NEM akarom hallani : "Medison meghalt!,,
Ha ezt meghallanám többé nem lennék élő személy, csak egy testben mászkáló zombi. Nem lenne többé szívem semmihez sem.
- Uraim, Mrs. Tomlinsonnak mindent elmondtam. Most magukat is szeretném felvilágosítani. - hangja nyers volt, s észre lehetett venni rajta hogy már unja ezt az egész orvososdit. Már most nem tetszett amit mondd, mi lesz később?
Nem akarom Őt elveszíteni!
Nem akarok nélküle ébredni, és elaludni.
Nekem csak Ő jelenti az életet. Nekem Ő olyan mint fának a víz és a táplálék. Ha ez nincs akkor a fa kiszárad és meghal. Ha nekem Med nincs, akkor én halok meg. Meghal az igazi énem. Nem lesz többé Daddy Direction, Liam Payne a One Direction érzelmes, szépfiúja. Ezek mind el fognak veszni ha Meg meghal. 5 hónapja tudom hogy egyszer, hamarosan elvesztem, de nem tudok/tudtam bele törődni. Talán ebbe nem is lehet.
Tekintetem még mindig Lou-n volt. Nem tudtam az orvosra nézni. Egyszerűen nem ment. Igen, be vallom hogy féltem mit mondd. Talán Ő közölheti életem eddig legfájdalmasabb dolgát.