29.rész~ Sajnálkozás

Sziasztok. Ma is hoztam nektek egy részt. És szerintem holnap nem fog menni, de kedden biztos hozok. Köszönöm a komikat. 

-----------------------------------------------------&--------------------------------------------------

Reggel boldogan ébredtem fel hisz csodálatos életem van. Liam még aludt én pedig a szobában lévő doboz felé vettem az irányt. Kinyitottam és egy naplóval találtam szembe magam amibe évek óta nem írtam semmit. Vissza lapoztam éveket és olvasni kezdtem. Felelevenítettem a srácok előtti életemet, mikor egy olyan íráshoz értem ami megérintette a szívemet. " One direction. Számomra ez a két szó megmentő. Ha rossz kedvem van csak berakom az egyik zenéjüket és már is felvidít a hangjuk, bele gondolok milyen jó lehet velük beszélgetni és hülyülni. Én nem a sztárt szeretem bennük hanem az embert. 30 év múlva ha meghallom a zenéjüket boldogan gondolok vissza arra az időre amikor titkon rajongtam értük. Boldogan fogok mesélni erről az időről a lányomnak és a könnyek sorakozni fognak a szememben mert ez az 5 fiú megtanított engem szeretni valakit. Megtanított élni, arra hogy nem kell mindent komolyan venni és a zene az ami akkor is szeret ha nagyon rosszat tettél. Ez az 5 srác példát mutathat mindenkinek. És a sok utálkozó akik lebuzizzák őket azok csak bánhatják hogy nem szeretik őket. Sok dolgot vesztenek ezzel. Imádom ezt az 5 srácot annyi minenkin segítettek már csak is azzal hogy énekelnek. Aki egyszer Directioner lett az az is marad amíg meg nem hal, mert Directionernek lenni nem átmeneti dolog hanem egy életre szól.,, - ahogy ezeket a sorokat olvastam a könnyek csak úgy potyogtak a lapra aminek a széle  már teljesen ki volt rojtosodva.Ezt az egészet most is így gondolom csak éppen nem kell titkolnom többet.
- Kicsim ne sírj. - szólalt meg mögülem Liam mire én egy hatalmasat ugrottam a széken.
- Mióta állsz itt? - kérdeztem és vészes sebességgel becsuktam a naplóm.
- Régóta. Szóval Directioner vagy?!
- Hát... Nem vagy is igen.
- Drágám ezen szerintem nincs mit szégyelned. - mondta és közben leguggolt hozzám.
- Csak tudod soha nem akartam senkinek mondani mert féltem a reakciótól és mindig is zárkzott gyerek voltam.
- Legalább én már tudom. - mondta és egy lágy csókot adott a számra.
- Liam.. - szóltam neki mikor már az ágyon feküdtünk és fejem a mellkasán pihent.
- Hmm.. - dünnyögte és már szinte majdnem elaludt.
- Biztosan szeretnéd ezt a gyereket, mert ha nem még nem késő?!
- Ne butáskodj. Persze hogy szeretném.
- Tini-apuka akarsz lenni?
- Kim fejezd be. Szeretném ezt a kicsit és meg is fog születni. -mondta határozottan azon a dörmögés mély hangján.
- Oké.
- Mit szólnál ha elmennénk valahova, hisz még is csak ma vagyunk együtt 2,5 éve?
- Már ennyi ideje. Menjünk. - mondtam és elindultunk. Egy gyönyörű helyre vitt a parkba. Egy tóhoz. Annyira gyönyörű volt az őszi táj ahogyan a levelek piros, zöld, banra és sárga szinben pompáznak. A víz tükrére néha néha ráhullott egy egy levél és sodródott az árral.
- Miért nem lehet megállítani az időt? Ez életem legszebb szakasza, 19 éves koromra ilyen életet szerettem volna és most meg is kaptam. Most szeretném azt hogy ne öregedjünk meg, és örökre maradjunk így Ketten. - mondtam és közben rámentünk a tó feletti hídra.
- Én nem akarom megállítani, persze nekem is ez egy tökéletes pillanat, de az életnek tovább kell menni mert ha nem akkor nem ismerjük meg a többi csodás pillanatot. Ha 3 éve megállítom az időt nem ismerem meg életem szerelmét. - mondta és közben hátulról átölelt.
- Igazad van. És lassan 3-an leszünk.
- Te Én és a kicsi Kim. - mondta és ismét egy csókot kaptam tőle. Hatalmas dübrögés hallatszott a hídon és 4 kapucnis szemüveges srác szaladt oda hozzánk.
- Hello Payne Familia... Nem vagytok éhesek? - kérdezte Lou.
- De egy kicsit. - válaszoltam.
- Akkor nem lehetne gyorsabban mozogni mert nekem már kijukad a gyomrom. - mondta Niall és közben hajtott minket a kocsi felé.
- Jól van na öreg ember nem gyors vonat. - mondta Liam.
- Na papa akkor lássuk le bírsz-e hagyni engem. Verseny a kocsiig. - mondtam és szaladni kezdtem majd Liam is. A kocsi nem volt annyira messze, de közel sem. Egymás mellett szaladtunk és izgatottam vártuk ki fog győzni. Minden erőmet beleadva egyre gyorsabban szaladtam és én lettem a győztes. A kocsihoz érve gyorsan kapkodtam a levegőt.
- Ez... Jó... Volt... Meg- is-mé-telhet-nénk. - mondtam és közben levegőért kapkodtam mire ő hangosan felnevetett.
- Ezt nem hiszem el egy csaj lehagyott, pedig mindig is én voltam a legjobb futó a bandában.
- És a győztes Kimberly Payne... - mondta Zayn mire én a vállába boxoltam.
- Fejezd be. Nem vagyok Payne. - mondtam.
- Még... - dünnyögte magában Liam és erre a fejemet felé kaptam, de annyira nem figyeltem fel rá hogy észre vegye. Természetesen a Nando's-ba kellett menni ebédelni.
- Zayn hol van Emő? - kérdeztem hisz már 3 hete nem is láttam.
- Remélem tudod hogy nagyon megbántottad azzal hogy úgy leráztad és szerintem jót tenne neki ha beszélnél vele, mert fontos dolgot akar elmondani amit velem is nehéz volt megbeszélni.
- Ja, ARRÓL. - emlte ki ezt a szót Lou és Zayn bólintott egyet.
- Miről? Milyen ARRÓL?
- Ezt inkább vele beszéld meg. - mondta Zayn és egy asztal felé mutatott ahol Emő búslakodott. Oda szaladtam és szorosan átöleltem mire ő eléggé meglepődött, de viszonozta.
- Nagyon sajnálom, hihetetlenül és nagyon hiányoztál. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Persze, de muszáj beszélnünk. - mondta megértő tekintettel.
- Mondd.
- Szóval mikor Liam kórházba kerül, terhes lettem, de nem tudott róla senki kivéve Zayn-t. Vele nem tudtam annyira megbeszélni mindent mint egy lánnyal. Aztán egy pár nap múlva azt hiszem 3. Neki mentem az asztalnak pont a sarkának, nem tudom hogy sikerült, de tudod milyen béna vagyok. Szóval nagyon fájt a hasam és elmentem az orvoshoz. És ő azt mondta hogy.... - itt elhalkult a hangja és tudtam mit fog mondani. Elvesztette. Egy gyereket egy anyának szörnyű elveszteni még akkor is ha nem is látta, de a tudatában benne van már mikor megtudja hogy a pici úton van hogy az övé. Azért a csöppségért megér mindent feladni, és eltűrni hisz nincs annál jobb pillanat mikor az első szava azt hogy "Anya,,.
- Elvesztettem. - mondta ki és közben egy könnycsepp csordult ki szeméből le az arcán és az asztalon ért célba. Fogalmam sem volt hogy most mit mondjak, mit tegyek hisz szegényt pont akkor ráztam le mikor beszélgetni akart volna velem és még csak fel sem hívtam. Felálltam és oda ültem mellé majd átöleltem. Fejét vállamra hajtotta és sírt. Zayn a szemben lévő asztalról nézte könnyes szemmel hogy mit mit csináunk.
- Sajnálom. Egy szemét voltam. Remélem meg tudsz nekem bocsájtani.
- Persze hisz barátnők vagyunk, de ígérd meg nekem hogy soha többet nem leszel ilyen.
- Ígérem. - mondtam és elakart indulni a fiúk asztala felé. Nem tudom hogy hogyan mondjam el neki hogy terhes vagyok, de muszáj lesz hisz még is csak a legjobb barátnőm.
- Várj, nem tudom hogy mondjam el neked, de..... Terhes vagyok. - mondtam szomorúan hisz tudtam hogy ő is az lesz tőle.
- Ez komoly? Szuper. - mondta vidám hangon és arckifejezése egyből mosolyra váltott. Boldogan ölelt át majd elindultunka  fiúk asztala felé és leültünk.
- Megbeszéltetek mindent? - kérdezte Zayn barátnőjétől 1 csók közben.
- Igen.
- Sajnálom Zayn. - sajnálkoztam.
- Semmi baj. - mondta.
- Hello, mit hozhatok? - kérdezte egy ismerő alak.
- Na végre már. Én kérek 1 kólát, 3 adag nando's-t és.... - sorolta Niall, de Liam közbe vágott.
- Danielle? - kérdezte Liam és nagy szemekkel nézett a számomra ismerős lányra. Felismerhettem volna, de lehet hogy csak nem akartam. Göndör haja háta volt fogva lófarogba és ugyan annyi smink volt rajta mint mindig.
- Igen Liam. - mondta és bájos tekintettel nézett rá.
- Te mióta dolgozol Itt a Nando's-ban?
- Amióta a drágalátos Kim-ed miatt kirúgtak a táncsuliból. - mondta szmét módon.
- Fejezd be oké. Nem kellett volna szemétnek lenned és nem rúgnak ki. - vágtam vissz és közben felálltam az asztaltól hogy szemébe tudja nézni.
- Ez mind miattad van, ha nem lépsz be Liam életébe akkor még mindig együtt lennénk és tudom hogy engem szeret és nem egy ilyen kis senkit mint te. Velem lenne együtt és nekem nem itt kéne Téged kiszolgálnom hanem nyugodtan próbálhatnák. - ledobta a tálcát ami a kezében volt és idegesen nézett bele a szemembe. Kezdtem én is ideges lenni.
- Danielle fejezd be. Fogadd el hogy én már Nem téged szeretlek.
- Liam tudom hogy engem szeretsz és hogy még mindig vágysz rám.
- Danielle. - mondta idegesen Liam.
- Liam, nyugi. Danielle hozd a kajámat. - parancsolt rá Niall és Danielle tiszta vörös lett. Gondolom nem szokott hozzá ehhez hogy neki kell kiszolgálni az embereket. Nem akartam tovább ott maradni felkaptam a a kabátomat és elrohantam.
- Liam menj utána. - hallottam ahogy Emő oda szól neki, de én már kint is voltam ujra a parkban. Zokogva ültem le egy padra.
- Kicsim ne sírj. - mondta Liam és átölelt.
- De, Danielle. Annyira igaza van. Ha most nem lennék akkor te nem lennél 8 hónap múlva apa és boldog lehetnél.
- Fejezd már be, én boldog vagyok Veled. Csak is veled. Nekem nem kell más érted.?
- Igen. - mondtam hüppögve és fejemet vállára hajtottam.
- Liam, Liam. - hallottam meg Danielle hangját. Fejem az idegességtől lángba borult.
- Nyugi, ne idegeskedj nem tesz jót a babának, majd én elintézem. - súgta a fülembe.
- Mit akarsz?
- Csak ott hagytad a kabátodat.
- A srácok ki hozták volna.
- Liam, miért nem szeretsz.
- Ezért. - mutattam végig rajta. - Olyan más vagy. Ha vissza változnál már akkor sem kellenél mert én megtaláltam életem szerelmét Kim-ben és nekem nem kell más. Barátok is lehettünk volna ha te nem lennél ilyen.
- Tudod te is nagyon megváltoztál.
- Igen, nem vagyok az a naiv kisfiú akit Te csak úgy kihasználhatsz. - vágott vissza Liam mire Danielle megint megsértődött és elrohant.

Na megint megkérdezem... Szeretnétek hogy legyen-e új töri? És mi a véleményetek erről a részről?