26.rész~ Örökké együtt!

Sziasztok... Egy kicsi késés után meghoztam nektek az új részt. Ez most tényleg hosszú lett és a tartalma is szerintem minden kérdésetekre választ fog adni. Remélem tetszik és komiztok is...

Ígérem a kövi rész akkor jön ha meglesz minden. 

A kövi: 3-4 komi és 180 megjelenítés után jön :D
Ui: Lassan elérjük a 9000 oldalmegjelenítést amit nagyon szépen köszönök nektek.. .Oldalt láthatjátok a Chatet ha kérdésetek van vagy csak beszélgetni szeretnétek nyugodtan írjatok :D

A legnagyobb félelmem az hogy ez csak egy álom és felébredek. Egyszer csak egy nagy csengőhöz hasonló sziréna hangot hallottam és felébredtem. Egy álom volt melyre boldogan emlékezem vissza percek óta, ott Liam velem volt és nem engedett el, de itt... Ebben a világban elengedte a kezemet és elment. Egy álom volt melyben Liam James Payne élt s velem volt, de ez a rideg, igaz valóság ahol nincs velem. Kinyitottam a szememet és egy fehér szobában találtam magamat... Mellettem egy gép csipogott és belőlem tűk álltak ki. Első gondolatom Liam volt, mi van ha tényleg él, mi van ha most is rám vár, arra hogy segítsek neki. Kihúzgáltam karomból a tűket és az infúziót majd lassan szédelegve keztem keresni a szobáját. Hosszas keresgélés után megtaláltam, már elég rosszul voltam így rövid időre neki dőltem a falnak s mély levegőket kezdtem venni.
- Maga miért nem a szobájában van? - kérdezte egy orvos aki Liam kórterméből jött ki.
- Muszáj beszélnem vele, és jól vagyok. De Ő hogy van? - kérdeztem és leültünk egy székre, pont mint az álmomban... Vajon minden ugyan úgy fog megtörténni?
- Hát önt oda bent találtuk meg nála, és akkor már élt, de most kómában van. Valami különleges csoda történt vele amit még mindig nem értek pedig már 4 órája vizsgálom.
- Él?
- Ha a mai napot túl éli akkor van remény a teljes felépüléshez. - mondta mosolyogva. Akkor ez ismét egy álom és mikor majd Liam kimondja hogy szeret flébredek. Tudom, mert már vagy 100 ezerszer volt ilyen és mindig felébredtem a megfelelő pillanatban. Sokszor keverem össze az álmot a valósággal, de mindig magamhoz térek és csinálom a dolgom. Kezdek hozzá szokni a gondolathoz hogy Liam meghalt és nekem ezzel a tudattal kell élnem, megismerni egy másik embert akit tudok szeretni és ő is engem. De Liamnél jobban soha senkit nem fogok. Ha Liam nincs többé én sem akarok létezni.
- Kisasszony jól van?
- Persze csak szédülök. - mondtam és felálltam. - Bemehetek hozzá?
- Csak csendben. - mondta és kacsintott egyet. Szépen lassan bementem és ezt a részt az életemnek mindenki ismeri. Bemegyek minden szép és jó 10 percig aztán felébredek,és az egész napom egy szörnyűség lesz. Lassan lépkedtem az ágya felé és az asztalon megpillantottam egy újságot Liammel a címlapon.
"Liam James Payne a One Direction leérzelmesebb, legaranyosabb és legcsodálatosabb fiúja eltávozott tőlünk. A fiatal fiú családja nem említett nekünk semmit az esetről, de egy ember még is tájékoztatott minket. Kimberly Swanson Twitteren beszélt a rajongókkal és tájékoztatta őket az esetről. A One Direction és persze a család is maguk alatt vannak, de ebben a helyzetben ezérthető. A Directionerek hogyan fogják ezt az egészet feldolgozni?,, - idegesen dobtam le az újságot az asztalra és közelebb léptem Liamhez. Az illata még mindig a régi volt s ugyan olyan csábító volt mint mikor velem van. Egyre közeledtem arca felé és egy lágy csókot adtam az ajkára. Olyan más volt mint az álmomban, lehet hogy ez most nem álom, hanem a valóság? Puha ajka hirtelen vörös lett és ezt a színt az arca is követte. Ismét tehetetlen voltam hisz nem vagyok még orvos. Szóval akkor lassan föl kell ébrednem. Kezdtem egyre jobban megilyedni és megint az a sípoló hang a gépen... Fel kell ébrednem miért nem ébredek fel...
- Dr. Wisedlo siessen a 320-asba.. Dr. Wiedlo siessen a 320-asba.. - ismételte el újra a nő és orvosok rohantak be a szobába. A defibrilátort vették elő és Liamet újra élesztették.
- 300- mondta a fekete hajú magas doki. A mellkasára tette, de semmi.
- 320... - ismételgette ezt egy ideig míg a 360-nál újra vissza hozták.
- Sikerült emberek. Szép munka volt. - dícsérte meg a főorvos a többit. Nem értettem ezt minek kellett, de Liam újra él.  Újra és újra felteszem magamban a kérdést hogy vajon álmodok-e vagy nem. Elegem van ebből . Ha álmodok valaki ébresszen fel mert ezt a tétlenséget utálom.

oooooo


Az álmoknak vége, Liam életben van, igaz kómában de nekem már ez is elég. Minden reggel eddig boldogan keltem s úgy is mentem be a kórházba. Lassan sétáltam az utcán el a játszótér mellet ahol egy szerelmes pár ült a hintában és egymás kezét fogták. Olyan boldogok, és nem tudják milyen az mikor a másik nélkül kell élni. Egész úton rólunk gondolkoztam. A találkozáson és a sok boldog percen. Mikor beértem a kórházba az orvos boldogan fogadtak.
- Jó reggel Mrs. Swanson. Hogy érzi magát?
- Köszönöm jól. Habár egy kicsit hányingerem van, meg szédülök,de nem vészes.
- Értem, de ez normális ha az ember terhes. - mondta és egy féloldalas mosolyt küldött felém.
- Honnan tudja?
- Orvos vagyok. A leletek kimutatták.
- Szóval akkor már biztos?
- Igen. Már 3 hetes. És szerintem Liam is fog neki örülni, sőt ha szeretné ma el is mondhatja neki. - mondta és az ajtóra mutatott ami Liam szobájába vezetett.
- Ezt meg hogy érti?
- Liam tegnap este éjfél körül felébredt a kómából és azóta csak téged hívogat.
- Köszönöm. - mondtam boldogan és átöleltem az orvost. Beszaladtam Liamhez aki az ágy szélén ült és épp felállt.
- Feküdj vissza. Még nem vagy annyira jól. - mondtam és segítettem neki vissza ülni, de mikor leüllt nem annyira figyeltem és bele húzott az ölébe.
- Arra mindig is jól voltam hogy veled foglalkozzak. - mondta és közben mosolygott. Szemeibe néztem amik csillogtak, barna szemi mindig is elvarázsoltak. Hirtelen puha ajkát enyémen éreztem és szememet is lehunytam. 2 hete nem éreztem érintését, és ez mind annyira hiányzott. Keze a hátamról a derekamra csúszott és közben egyre jobban húzott magához. Én hajába túrtam ami mint mindig most is tökéletesen be volt lőve, közben pedig mind a ketten bele mosolyodtunk a csókunkba. Most ismét félni kezdtem hogy felébredek-e vajon.
- Szeretlek Kimi. - mondta mikor elhűzódott tőlem.
- Én is szeretlek Liam. El sem tudod képzelni mennyire hiányoztál már nekem.
- És nem szeretnél nekem valamit elmondani?
- De szeretnék, de te honnan tudsz erről?
- Tegnap az orvos mondta hogy majd valami jó hírt is fogok kapni pár napon belül és erről nekem mindjárt te jutottál eszembe. Szóval mi is az a jó hír? - kérdezte kiváncsi tekintettel. Mély levegőt mondtam és bele kezdtem.
- Terhes vagyok. - mondtam ki egyszerűen és az ő álla a padlót súrolta.
- Mi?... Hogyan?.. És mikor?
- Mikor haza jöttetek a túrnéról és aznap... De most azt is mondjam el hogyan?
- Azt a részét már ismerem. - mondta s egy kisebb nevetés hagyta el a számat.
- De ha te nem szeret.... - mondatomat nem tudtam befejezni mert mutató ujját a számra tette.
- Shhh. - mondta és egy puszit nyomott a homlokomra. - Mindennél jobban szeretném ezt a kicsit.
- Nem tartod magunkat fiatalnak?
- Nem. Te 18 én 20 mi ebben a rosz? Sőt engem nem érdekel az emberek véleménye. Szeretlek és ez a lényeg.
- Én is szeretlek.
- Hány hetes vagy?
- 3. Akkor tudtam meg mikor azt is hogy te meghaltál.
- Hé, nem sírj. Most már itt vagyok vele örökre és együtt leszünk.
- Tudod csak ttól félek hogy ez megint csak egy szép álom és fel fogok ébredni mikor eljön a tökéletes pillanat.
- Szerintem a tökéletes már megtörtént. És Kim ez nem álom. - végre sikerült megnyugodnom hisz most jött el a tökéletes pillanat és még nem ébredtem föl úgy hogy ez már tényleg a valóság.