/Twenty-Eight/

Sziasztok. Tudom hogy ez a rész Nagyon össze csapott lett, de sajnálom. Lehet hogy lesznek benne helyesírási hibák, de elég későn fejeztem be és valahogy nem sok erőm volt...
Remélem mindenkinek tetszeni fog még így is.. KÉRLEK KOMIZZATOK, MERT LASSAN VÉGE A TÖRINEK..!!!! Tettem ki egy új szavazást az új törimről... Szavazzatok melyik cím a jobb..
Köszönöm a komikat és megjelenítéseket és a + 1 feliratkozót!!! :)))
A kövi rész: 4-5 komi (mivel az előző részhez nem gyült össze a kér 5 komi ezért most csak 4-et kérek) és 300 megjelenítés után jön! :)

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------

- Medison!! Összepakoltál már? - kérdeztem barátnőmet, aki épp a fürdőszobájából hozott ki egy bőröndnyi cuccot.
- Drágám, nem megy az olyan gyorsan! - haladt el mellettem és egy lágy csókkal ajándékozott meg. Én csak megforgattam a szememet, és elkezdte lecipelni azt a tömérdek bőröndöt amit össze pakolt.
Igen, elköltözünk. Mivel úton van a kicsi, vettünk egy új házat. Pontosabban az 1 éves évfordulónkra volt ez az ajándékom, és 2 napja elhatároztuk hogy oda költözünk. Csak hogy Med-nek annyi cucca van, hogy szerintem nagyobb házat kellett volna venni.
- Liam, szerintem nem viszek át annyi cuccot, hisz minek az?!
- Nekem 8... Csak legyél már kész kérlek! - idegeskedtem.
- Jól van na, nem kell egyből leszedni a fejemet.

oooooo

A kék falakat bámultam és egyszerűen nem tudtam elhinni hogy álmodom, vagy éppen ébren vagyok?! Med , mint mindig most is békésen aludt, de én nem tudtam. Nem tudom eldönteni hogy össze tartozunk-e valójában, vagy ez megint csak egy bolond álom. Nem, ez nem lehet álom. Ez a rideg valóság, ahol Med beteg és a gyerekem. Az első gyerekem meg fog halni! Med-et kell választanom, nem tudom megtenni ezt Vele. Szerelmes vagyok belé, és ezt nem tudom elfogadni. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy elveszítem  hogy többet nem lehet az enyém.Már most teljesen össze vagyok omolva, mi lesz akkor ha végleg elveszítem?
- Miért nem alszol? - kicsit feljebb csúszott mellkasomon és a nyakamra adott egy puszit.
- Tudod, az új ágy. - erőltettem egy mosolyt. Nem tudhatja meg ennyire szenvedek és hogy mennyire utálom az életet. Én miért nem mehetek majd vele?
- Lemegyek inni! - kelt ki az ágyból és ki az ágyból, de nem hagytam. Vissza húztam és egy lágy csókot nyomtam a szájára, közben pedig combját simogattam.
- Mehetek? - egy aprót bólintottam és figyeltem ahogyan kimegy. Tudom, most már az enyém nekem szabad bámulnom, de még akkor is elolvadok ha ránézek, vagy meglátom. Olyan csodálatos és tökéletes.
- Liam, ez nagyon feltűnő! - fordult vissza az ajtóból és egy huncut mosoly terült az arcára.
- Még is mi? Nem csináltam semmit, csak a hajadat néztem hogy milyen tökéletesen, és egyenletesen göndör.
- Nagyon rosszul hazudsz. Főleg nekem! Tudom hogy a seggemet nézted. - kiabálta már a lépcsőről. Annyira ismer, komolyan mondom ha egy hangyát kezdenék bámulni még azt is észre venné. Lila bársony takarónkat lerugdostam magamról és egy bőröndöt fogtam magamhoz. Elkezdtem kipakolni, amit nem kellett volna. Előkerültek a régi, szörnyű emlékek. Danielle-ről és rólam képek, levelek, és még sok szörnyű emlék. Egy kupacnyi levél hevert a képek alatt, és a kísértés is hatalmas volt. Muszáj volt kivennem és beleolvasnom.
" Az egyetlen embernek, akinél a világon nem fogok jobban szeretni!
A tömérdek turné, koncert, dedikálás és interjú miatt nem láthatom csodálatos arcodat. Miért nem lehetünk átlagos emberek és miért nem lehetünk együtt feltűnés nélkül? A világ forog velem, és több ezer kiló-méterre vagyok TŐLED. Sosem bírtam a távolságot a szeretteim és köztem, de ha RÓLAD és RÓLAM van szó, megőrülök. Nem bírom már, hogy úgy fekszek le hogy csak a laptop képernyőjén keresztül láthatlak. Utálom mikor úgy kelek föl hogy TE nem vagy mellettem. Danielle kérlek szakítsunk több időt egymásra, mert ez így már nem állapot hogy 2 hónapja nem láttalak és 1 hete nem is beszéltünk!!,,
Mosolyogva tettem le a levelet, de csak azért mosolyogta hogy leplezzem idegességemet. A következő levél az én nevemre érkezett. Danielle válasza.
" Drága egyetlen Liam.
Sajnálom hogy ezt itt kell közölnöm veled. Tudod hogy az x-faktorral turnézok, és mostanában folyton próbálunk. Liam, nekem ez már nem megy. Egyszerűen ez nekem nem megy. A távolság, a korkülönbség közöttünk mind gátolja azt hogy együtt legyünk. Egy kapcsolatban az a legfontosabb hogy mind a két fél szeresse egymást. Te őrülten szerelmes vagy belém, de én már nem érzem azt a tüzet ami kettőnk közt volt. Nem érzem hogy vonzódok hozzád. Azt hiszem szakítanunk kéne!
Az utolsó levél, utolsó könnycsepp és egy megtört szív. Ekkor beszéltünk utoljára. Azóta már csak egy-két perce, mikor vissza adtuk a cuccainkat. A leveleket magamtól kicsit távolabb raktam és a képeket vettem elő. Sorra raktam le a földre a képeket és egyre több emlék jutott az eszembe.
 Ez a kép, volt az első képünk. Ezen a télen történt az első csókunk, és azt első nyilvános mutatkozásunk. Itt még annyira más voltam, annyira naiv és boldog. Mindent elhittem neki és nem láttam át a dolgokat. Megfogtam a mellettem levő szemetes kukát és a képeket beledobtam. Aztán jöttek sorra a többi vackok.
- Miért dobod ki őket? - guggolt le mellém Med és kivette a kukából a képeket és leveleket.
- Mert én már Téged szeretlek, és nem akarok ezekre a pillanatokra emlékezni.
- De ha megtartod engem nem fog zavarni.
- Med. Nem! Danielle megszűnt létezni számomra.
- De pár napja még azt mondtad hogy barátok maradtatok?!
- Tudom, de akkor még nem olvastam ezt a levelet! Már mint akkor még nem szakítottam fel a régi sebeket.
- Szeretlek.
- Én is. - suttogtam és megcsókolta. A bőrönd tetejét lecsaptam és beraktam Med-et az ágyba.

Reggel ismét korán kelltem, ezért úgy döntöttem lemegyek és rendbe rakom a kertet. Félmeztelenül mentem ki az udvarra és elővettem a garázsban lévő piros fűnyírót. Lassan beindítottam és elkezdtem fel alá tolni a füvön.

/Medison Tomlinson/

Hangos zajra ébredtem ami ráadásul az ablakom alól jöhetett. A nap fénye a szemembe sütött így nem igazán tudtam tovább aludni sem. Kikeltem az ágyamból és az ablakhoz mentem. Ahogyan a tágas udvarunkra tekintettem, megpillantottam Lim-et egy szál fűrdőnadrágban füvet nyírni. Felső teste izzadt volt és a kockái nagyon kidagadtak. Ott olvadoztam az ablakban  mikor felpillantott és meglátott. Hatalmas férfias kezét felemelte és integetett vele. A lábaim remegni kezdtek és szívem sokkal gyorsabban kezdtek verni. El sem hiszem hogy 1 éve már az enyém, és még mindig ilyen hatást vált ki belőlem. Lementem a lépcsőn és kivettem egy üveg vizet a hűtőből, majd az udvar felé vettem az irányt. Liam éppen a fűnyírót tisztította ki mikor oda értem.
- Nekem tudod mire emlékeztetett az előző integetés? - nézett rám nagy szemekkel és koszos kezével az állát kezdte vakargatni. Most komolyan, még csodálkozik hogy pattanásos az arca?
- Na mire? - kérdeztem mosolyogva.
- Carly Rea Jepsen - Call me Maybe számára.
- Egy kicsit tán nekem is. De ha jól emlékszem abban a klippben a csávó buzi volt. Akkor te is az vagy? - szemei kitágultak és bosszúálló tekintettel nézett rám.
- Nem is tudom. Ha buzi lennék, akkor nem veled lennék. - közelebb húzott magához és szorosan átölelt.
- Amúgy ma átjönnek a srácok játszani. - ezt már a távolból kiabálta és beugrott a medencébe.
- Liam Payne, tegnap takarítottam ki, és még csak lábat sem mostál mielőtt bele mentél.
- Bocsánat.. - kiskutya szemei most is meghatottak és így inkább bementem. Előkészítettem nagy tálakba nasit és a földre sok párnát, na és persze ami nem maradhat el egy üveget.
Lassan megérkezdtek a srácok is és egy körbe tömörültünk. Hát elkezdtünk játszani aminek nem nagyon lett jó vége.
- Liam, felelsz vagy mersz? - kérdezte barátomtól Zayn.
- Felelek.
- Felavattátok már az új házat Med-del?
- Hülye. De ha szeretnéd tudni, igen! - nyújtotta ki a nyelvét Liam és tovább játszottunk. Én következtem. Barátom próbált kíméletes maradni a merésben, de emellett a 4 flótás mellett nehéz. Felkelltem a földről és felmentem a lépcsőn. Ráültem a korlátra, és megfordultam. Kezemet szemem elé raktam és próbáltam egyensúlyozva lecsúszni. A végén (mint mindig) siekeresen el is taknyoltam és bevertem a fejemet.
- Szívem jól vagy? - szaladt oda hozzám Liam és feltett a kanapéra.
- Nem egészen. Sajog nagyon a fejem, és asszem megin vért köptem. - felemeltem a kezemet és egy nagy vér folt volt benne. Egymást után jöttek az egyre nagyobb és gusztustalanabbak a köhögéssel. A srácok haza mentek és Liam sem tudott mit kezdeni velem. Ott ültem az ágy szélén egy lavorral az ölemben és mostam le a vért a kezemről amit mindig beleköhögtem.
- Med, menjünk be a kórházba! - térdelt le elém Liam, és szemeiben láttam hogy lassan sírni fog.
- Az utolsó perceimet veled akarom eltölteni, és boldogan!
- Ne beszélj butaságokat kérlek! Még Ő is itt van. - fogta meg már dudorodó pocakomat. 2 hónapos vagyok és már elég nagy pocakkal rendelkezem. Ahogyan Liam megérintett egyszerre múlt el a köhögés, a fájdalom és helyette egy jó érzés futott át rajtam. Egyszerűen nem tudtam mit tenni csak nézni ahogyan könnyei végig folynak az arcán. Kezemet az övére helyeztem, ezzel bíztatva hogy ne sírjon. Rosszul esik őt szenvedni látni. Tudja hogy nem érem meg azt a kort amit ő eltervez velem. A mi jövőnk évek, hónapok esetleg napoig tarthatnak. Velem nem lehet hosszú távra tervezni és ezt ő is nagyon jól tudja. Velem ha egyszer valaki is boldog, az nem lehet sokáig az, mivel egyszer minden rossz elkezdődik és akkor kezdődik el igazán a szenvedés.