/Twenty-four/

Sziasztok!! Itt az új rész...Szóval, az előző résznél írtátok hogy Dark-os lett a részem!
MAGYARÁZAT:

Szóval, ennek semmi köze nem volt a Dark-hoz. Én nem onnan vettem ezt! Amikor elolvastam akkor jutott erről eszembe egy rész, és ennek a vörös szemnek a történet végén lesz NAGY jelentősége!!!!!
Ne gondolta hogy a Dark fog eszetekbe jutni, mert megmondom őszintén mikor írtam nekem ESZEMBE SEM JUTOTT!!!!!
Remélem, mindenkinek így már érthető :) És tudom hogy nem rosszból írtátok, csak gondolom tisztázom a dolgokat... Köszönöm a komikat :)
A kövi rész: 6 komi és 270 megjelenítés után jön!! :)

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------

- Kicsim, gyere már le! Van itt számodra egy meglepetésem! - kiabált föl anya az emeletre. Nem is tudom mi lehetne annál jobb meglepetés hogy Liam haza jöjjön? Nekem csak Ő lenne a tökéletes meglepetés, SENKI más. Lassan lépkedtem le a piros szőnyeggel borított lépcsőn, kicsit oldalra fordítottam a fejemet és megpillantottam egy fekete cipőt. Ismerős volt, de nem eléggé hogy tudjam ki az. Gondolom anya valamelyik pasija lehet. A konyhába érve megpillantottam a meglepetésemet.
- Ááááááá. - kiabáltam egy hatalmasat és a konyhapult mellett álló Liam nyakába ugrottam.
- Annyira hiányoztál! - mondtam sírva és a nyakára egy puszit adtam. Kezei derekamon voltak és szorosan húzott magához.
- Te is nekem. Nem bírtam nélküled! - suttogta a fülembe, és ő egy nagyot szippantott a frissen mosott hajam illatából. Hosszú perceken át ölelkeztünk, de ezek a percek mindig olyan gyorsan eltelnek. Ilyenkor azt kívánom, bárcsak ketten lehetnénk ebben a hatalmas világban és senki és semmi nem árthatna nekünk.
Bárcsak az idő soha nem múlna el, és örökké így maradhatnánk. Ha megállna az idő, soha nem halnák meg.
- Magatokra hagylak, nekem úgy is dolgozni kell mennem. Aztán semmi rosszalkodás. Liam! Kapsz ha valami baja lesz. - anyám mutatóujját felénk biggyesztette és keményen szólt hozzánk.
- Nyugodj meg Daysi, nem lesz semmi baja! Ígérem. - mondta Liam és egy féloldalas mosolyt dobott anyu felé.
- Aztán védekezni! - kiabálta anya még vissza az ajtóból. Most komolyan azt hiszi, ha egyből kettesben vagyunk mindjárt azt a dolgot csináljuk.
- Sajnálom. Anyám néha nagyon... Tudod, olyan tud lenni. - mondtam neki dadogva, de ő csak elmosolyodott rajta. Most komolyan mi ezen a vicces?
- Kicsim, hisz fiatalok vagyunk. Tudja milyenek a mai fiúk. - mondta kacéran.
- Liam, akkor is, ez nekem nagyon gáz volt. - mondta és levágódtam a kanapéra. Liam nagy mosollyal az arcán jött közelebb és leült mellém. Egyik karját áttette a vállamon a másikat pedig combomra helyezte. Fejemet vállára hajtottam és elmerengtem. Illata ismét szokatlanul bódító volt. Sosem tudok betelni vele, de nem is kell.
- Miért nem állíthatjuk meg az időt? - kérdeztem.
- Mert ha megállítjuk az időt, akkor nem ismerhetjük meg a többi csodás, és szép dolgot ami még következni fog. Ha én annak idején megállítottam volna az időt, most nem ülnék itt veled. - mondta és egy apró puszit adott a hajamba.
- Igazad van. - mondtam és letöröltem a könnyeimet.
- Na, akkor táncoljunk.- mondta és megfogta a kezemet, majd felhúzott. Miközben próbált felhúzni, karjai megfeszültek és izmos karján megjelent a "dudor,,. Hihetetlenül izmos, amitől elolvadtam.
- Jársz kondizni? - kérdeztem és közben kicsit megszorítottam izmát.
- Egy ilyen bomba nő mellett nekem is jól kell kinéznem. - ezen a mondatán fejemet csóválva lehajtottam és nagyot mosolyogtam. Komolyan néha olyan perverz tud lenni.
- Ahj Liam. - mondtam és táncolni kezdtünk. Tüdőm egyre jobban szorult össze és köhögésem elő tört. Egyre jobban kezdtem erőtlenül állni és Liamre borultam.
- Szivem, jól vagy? - kérdezte és a kanapéra tett majd elszaladt egy pohár vízzel.
- Persze most már jobban. - mondtam és erőltettem egy mosolyt.
- Nem is tudom mit tennék ha bármi bajod esne. - mondta és lágyan megcsókolt. Számról egyre jobban tért lefelé és nyakamnál kötött ki. Pántos ruhám mellett apró puszikat hagyott, és meleg lehelete egyre jobban csiklandozta bőrömet. Hiányzott hogy velem legyen. Hiányzott hogy hozzám érhessen.
- Liam, várj. Mi lesz azzal amit anya mondott? - kérdeztem.
- Most miért? - nézett rám kiskutyaszemekkel.
- Tudod hogy ennek nem tudok ellenállni!
- Tudom. - mondta egy kacér mosoly kíséretében majd tovább folytatta ahol abba hagyta. Liamet mindenki egy szerény,ártatlan, csendes fiúnak képzeli, de valójában nem az. Egy igazi tini akinek rendes élete van, és minden megadatott neki.
- Gyerekek, itthon hagytam a kocsi kul... - jött be anya hirtelen és a szeme elé rakta a kezét.
- Oké, én azt hiszem nem jó helyre jöttem. - mondta anya és ledobta a cuccát a földre. Liam hirtelen felpattant rólam és vissza húzta a pólóját. Én is felálltam majd anyához mentem.
- Azt hiszem kettesben hagylak titeket. - mondta Liam és egy kacsintással ott is hagyott minket.
- Tudtam, tudtam, tudtam!
- Mi van? - néztem anyára értetlenül. Zsebéből hirtelen előhúzta terepjárónk kulcsát és lobogtatni kezdte a szemem előtt.
- Anyaaaaa! Most ezt miért kellett? - kérdeztem felháborodva és kezét letettem a pultra.
- Tudtam hogy amint elmegyek Liam letámad.
- Miért ne? Hisz fiatalok vagyunk! - annyira kínosak nekem az ilyen beszélgetések. Olyan mint mikor utoljára felvilágosított engem, de ez akkor is rosszabb.
- Igazad van... - mondta és ekkor Liam telefonja csörrent meg. Liam előbujt a lépcső feljáró mögül, és megszeppent arccal állt ott. Gondolom zavarban lehetett hogy hallgatózott.
- Fiacskám gyere csak ide! - mutatott rá anya. Liam lehajtott fejjel oda csoszogott hozzá és felemelte a fejét. Barna szemiben huncutság lakozott, de nem merte kimutatni. Legszívesebben elnevette volna magát, de nem tehette.
- Aztán ügyesen! - kacsintott egyet anya, és Liam arcát megpaskolta. Mosolyogva sarkon fordult és elment. Most ez komoly? Anyám azt mondta a pasimnak hogy :"Aztán ügyesen,,? Ez kész.
- Szóval akkor ő... Most.. Azt akarja hogy te és én? - nézett rám értetlenül Liam. Én csak elnevettem magamat és átöleltem.
- Szeretlek.
- Én is. - mondta és lágyan megcsókoltuk egymást. A szokásunk szerint belemosolyodtunk csókunkba, de ez egyikünket sem tántorította el attól hogy tovább folytassuk. Kezei egyszerre csúsztak le fenekemre, amin ismét elnevettem magamat. Féltem hogy anyám ismét beront, de nem volt időm ezzel foglalkozni, ugyan is Liam kicsit lejjebb ereszkedett és a térdem alá nyúlt. Felemelte a lábaimat és így már karjában voltam. Ott álltunk a nappali közepén és nem törődtünk semmivel. Nem érdekelt volna minket, ha ez lett volna az utolsó pillanat amit együtt tölthetünk, vagy hogy az ablaknál millió paparazzi állt volna. Ebben a pillanatban csak egymáséi voltunk, és csak a másikkal törődtünk. Csodáltam hogy perceken keresztül elbírt, és nem remegett a keze a testsúlyom alatt. A csodás pillanat közepette valaki kopogott.
- Pont most kell ennek is jönnie? - kérdezte levegő után kapkodva.
- Időnk mint a tenger. - mondtam és egy puszit adtam az orrára, amitől már is jobb kedve lett. Egy ügyes mozdulattal lerugaszkodtam a karjáról és az ajtóhoz mentem. Kinyitottam és egyszerre vagy 4 ember szaladt be rajta, és már csak azt vettem észre hogy mindegyik Liamen fekszik.
- Srácok, hagyjátok! - parancsoltam a 4 srácra, de a fülük botját sem mozgatták. A tesóm és Hazza azon veszekedtek hogy Lou miért Kevint szereti jobban.
- Lou drágám, én azt hittem hogy szeretsz. Egy buta galambért képes vagy engem eldobni?
- Hazza, ő nem csak egy galamb!!! - kiabálta Lou és egy pofon félét akart adni Harrynek, de az elhajolt, majd megütötte Lout aki a földre esett. Meg sem ütötték egymást csak játszottak. Annyira hihető volt. Ez az 5 hülye itt játszik előttem pedig elvileg mindegyik felnőtt ember.

Aki nem olvasta el a rész előtti kis szövegem az léci tegye meg!! Köszönöm. Komizni még ér;))