/Twenty-Six/

Sziasztok. Annyira sajnálom hogy eddig nem hoztam nektek egy darab részt sem, de egyszerűen annyit kellett tanulnom hogy sosem tudtam befejezni. Na de most itt van az az extra hosszú és izgalmas rész amit ígértem. Köszönöm a komikat és a FELIRATKOZÓKAT.
A kövi rész: 5-6 komi és 300 megjelenítés után jön.

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------


1 hete Magyarországon! A temérdek sok látnivaló csak arra vár, hogy mi felfedezzük és fényképezőgépünkkel megörökítsük. Csodálatos most az életem. A többi 1D-s lány is utánunk jött, így legalább nem egyedül kell ezeket a gyerekeket felügyelnem. Eleanor járt már itt egyszer, szóval neki szinte minden ismerős, de Perri-nek és Amy-nek minden újdonság  pont úgy mint nekem. Egyedül csak az nem jó hogy nem Liammel aludhatok. Paul kiszabta hogy mindenkinek külön szobája van, és így nem kell senkinek osztozni, főleg nekem és Liamnek nem. Szóval ő az egyik oldalon én pedig a másikon alszom.
- Ismertetem a holnapi programot! - kiabált Paul mire mindenki kiment a szobájából és a nagy nappali felé vette az irányt.
- Szóval. A koncert 16:30-kor kezdődik. Nagyjából, mint mindig 1 órás lesz aztán jön még 1 óra dedikálás és utána szabadok vagytok. - olvasta a fehér nagy papírját. - Van kérdés? - tette fel határozottan.
- Ugye lesz közben szünet, mert akkor mikor tudnék enni?! - kérdezte nagy szemekkel Niall, mire Paul csak megforgatta a szemét és fejen vágta magát.
- Drága egyetlen, kis haspókunk. Persze hogy lesz közben koncert, de ezt a kérdés minek teszed fel minden koncert előtt? - kérdezte idegesen Paul, mire mindenki rezzenéstelen arccal ült előtte. Néha tud elég ilyesztő is lenni, de még is olyan mint egy 20 éves fiatal akinek csak a játékon jár az agya.
- Na jó, én elteszem magamat holnapra! - mondta Liam és felém vette az irányt. Megfogta jobb kezemet és egy lágy puszit adott rá. - Milady! - mondta mosolyogva és közben kicsúsztatta kezét az enyémből, de úgy hogy egy kis papírdarab az enyémben maradjon. Kacsintott egyet majd elment. Én is felálltam és bementem a szobámba. A papírt lassan hajtottam szét nehogy véletlen is valahol szétszakadjon. A kis, sárga, gyűrött papíron piros betűkkel virított az üzenete:
"Az erkélyed alatt leszek 8-kor. Öltözz fel csinosan és mássz le! Liam :* <3,,
Elmosolyodtam ezen az egy soron. Hihetetlen hogy akár egy sortól is amit ő ír el tudok ájulni, és mosolyt tud csalni az arcomra. Nem tudom még hogyan tudná ezt az egészet űberelni, de nekem már most minden tökéletes. Ebben a 7 napban mindent megvett nekem, amit csak kiejtettem a számon, sőt volt amit mondanom sem kellett. Olyan mintha olvasna a gondolataimban. Csodálatos ez az utazás, és remélem hogy örök emlék marad ez mindenki számára.
Felálltam az íróasztaltól és a szekrény felé vettem az irányt. Egy fekete-fehér, szűk, kicsit mélyebb kivágású ruhát választottam magamnak és gyorsan fel is vettem. Sminket nem mertem magamra kenni, mert Liam általában leszedi érte a fejemet. Kisétáltam az erkélyemre, és megpillantottam Liamet, amint fel s alá sétálgat egy szál vörös rózsával a kezében. Haja tökéletes ( mint mindig ) volt belőve, és az öltöny csak úgy feszült izmain.
- Pszt! - Liam egyből rám kapta a tekintetét, és mosolyra húzta a száját.
- Júlia, mit kell adnom e tökéletes testedért cserébe hogy lejöjj hozzám? - térdelt le a földre és bal kezét felém nyújtotta.
- Óh, Rómeo, segíts lemenni és tiéd vagyok! - nevettem el magamat, mire persze ő is. Kimásztam az erkély előtt álló fára, ő pedig fel jött hozzám. Megfogta a derekamat és segített lemászni. Belátom lehet nem szoknyát, és magas sarkút kellett volna húznom.
- Csinos vagy! - mondta miközben pár pillantást vetett a dekoltázsomra.
- Ennyire feltűnően ne! - nevettem el magamat ismét.
- Nekem szabad!- húzta fel egyik szemöldökét és egy gyors mozdulattal megcsókolt. -  Ez a tiéd! - nyújtotta felém a rózsát. Én azt óvatosan felcsúsztattam a fára és ott hagytam. Kézen fogva sétáltunk a kertben és nem igazán beszélgettünk. Egy csodás kis fedett házhoz értünk ahova az üvegen keresztül be lehetett látni. Rózsákkal és gyertyákkal volt tele, ami csodálatosan nézett ki.
- Ez olyan gyönyörű. - mosolyogtam Liamre, majd kihúzta előttem a széket és helyet foglaltam. Liam megkerülte az asztalt és leült velem szemben. Én csak néztem ahogyan villájával eszi a spagettit és mosolyog közben rám...
- Gyerekek, mit mondtam az éjjeli  találkákról? - nézett ránk idegesen Paul.
- Ennek is ilyenkor kell jönnie! - suttogta Liam és felállt.
- Med, te aztán jól kicsípted magadat! - dobott felém egy kacér mosolyt Harry , mire Liam levette a zakóját és rám borította.
- A szüleitek rám bíztak titeket, úgy hogy nem szeretném ha 9 hónap múlva kicsi Payne-k potyognának.
- Paul, most komolyan engem ilyennek ismertél? - kérdezte felháborodva Liam. Belőlem a nevetés tört ki, mindenki arc kifejezés láttán.
- Nem, de akkor is fiatal vagy és hát pasiból. Van egy 16 éves fiam, szóval tudom milyenek a tinik. - sóhajtott egyet ma elindult vissza a "házba,, Liam lehajtott fejjel bandukolt vissza a házba, és azt nézte ahogyan a többiek lökdösik egymást. Kicsit közelebb léptem hozzá és megfogtam a kezét. Meleg tenyerét érezve egész testemet bizsergés fogta el.
- Ígérem bepótoljuk. - kacsintottam egyet majd felmentem a szobámba.

/A vidámparkban, és a haza utazás napja/


- Oké srácok. Mindenhova együtt megyünk, szóval mi legyen az első? - kérdezte Paul.
- Én az óriáskerékre akarok menni! - kiabálta Lou és Harry.
- Én a dodgemre!- Zayn.
- Én a hamburgereshez! - kiabálta Niall és a hasára tette a kezét. Paul fejét csóválva hajtotta le, és valamit motyogott magában.
- Oké, megyünk az óriáskerékre!- csapta össze a kezét Paul és elindult előre. Mi elindultunk liba sorba mögötte és olyanok voltunk mint a kacsa mama a gyerekeivel. Olyan fura volt a srácokat így látni. Itt olyan össze szedettek, és szerények voltak hogy rájuk sem lehetett ismerni. A kapucnit jobban a fejükre húzták mikor a sorba álltunk. Hála istennek Liam és én kerültünk egy hintába.
- Félsz? - kérdezte Liam mikor beültünk a hintába és már elindult az óriáskerék.
- Kicsit, de mivel te itt vagy tudom hogy megvédesz! - egy huncut mosoly terült szét az arcomon és fejemet vállára hajtottam. Egyre jobban fáradtam el és nem tudom mitől. Mostanában napról napra egyre fáradékonyabb vagyok, és minden végtagom a nap végére fájni kezd. A mai nap sem volt másképp. A lábaim egyre jobban fáradtak és alig bírták el épp 50 kilós testemet. Szemeim majd leragadtak a fáradtságtól.
Az óriáskerék a legmagasabb ponton hirtelen megállt és nem akart tovább mozdulni. Kinéztem a hintából,de gyorsan vissza is ülte a padra és Liamhez bújtam. Hirtelen nagyon berezeltem,de ő csak nevetett rajtam.
- Most még is mi ilyen vicces?
- Szerinted? Egyik lábad itt van az ölemben, a kezeid a nyakamban vannak... - nevette el még mindig magát.
- Jól van na, de tudod milyen ijesztő? Menj oda és nézz ki. Mi lenne ha most kanalak lennének az én fejem helyén?
- Na az lenne ég a fura! Tuti hogy nem mernélek megpuszilni! - mondta és kiöltötte rám a nyelvét. Hirtelen megindult az óriáskerék, mire egy hatalmas kő esett le a szívemről. Végre nem kell itt fönt dekkolni, mert már kezdek rosszul lenni és a gyógyszereimet is jó volna bevenni. A mellkasom egyre jobban kezdett szúrni, és szorult is össze. Bal karom zsibbadni kezdett és szédülni kezdtem. Ettől az érzéstől sírni tudnék, de tudom mi ez. Sajna egyre több ilyennek kell előjönnie. Bal oldalamon minden zsibbadt és ez csak egyetlen dolognak lehetett a jele. Egy újabb szívrohamom van. Óvatosan dőltem neki Liamnek és becsuktam a szememet. Ő egy puszit adott a hajamba és átkarolt. Fogalma sincs ezekről az  érzésekről, de a szíve neki is ennyire fájhatott mikor megtudta hogy lassan vége lesz a szerelmünknek.


oooooo


Egy újabb reggel. 1 hete jöttünk haza Magyarországból, de már most vágyom vissza abba a csodálatos országba. Valami annyira megragadott benne hogy egyszerűen, ott akarom leélni az életem hátra levő részét, ami kevés. Lou, drága testvérem is nyafogott hogy vissza szeretne menni,de Paul most nem engedte, mert kezdődnek a koncertek és a többi fontos esemény. Kikeltem az ágyamból és a konyhába mentem. A lépcsőn lefelé mentet elgondolkoztam, hogy nagyon megváltoztam. Már vagy 1 hónapja le sem csúsztam a barna fa korláton. Megálltam még a lépcső tetején és gondolkoztam. Csússzak le, vagy inkább ne?!
Fenekemet rátettem a korlátra és kicsit elrugaszkodtam. Boldogan, és mosolyogva csúsztam végig a korláton, azonban a végén megbotlottam és leestem róla. Fejemet bevertem a falba, és csillagok kezdtek forogni. Bal kezemmel tarkómat kezdtem simogatni, és egy apróbbat felszisszentem. Nagy nehezen feltápászkodtam, de megszédültem és vissza estem. Négykézlábra erőlködtem magamat, és elmásztam a konyhába, a fagyasztóig. Onnan kivettem egy zacskó jeget és óvatosan a fejemhez nyomtam, ismét egy hangos szisszenés hagyta el a számat majd vissza másztam a lépcsőhöz. Útközben sikerült még lefejelnem z asztalt, mire hangos kiabálásban törtem ki. Azonban ahogy másztam tovább két lábba ütköztem. Convers dorkójára volt rátűrve enyhén szűk nadrágja, ami szakadtas volt. Térdemre ültem, és fejemet felemeltem, de egyre jobban kezdett fájni a fejem.
- Hát te? -hallotam meg azt a csilingelő hangot amitől szívem egyre gyorsabban kezd verni. A gyomromban pillangók jelentek meg és ilyenkor semelyik végtagom nem tud megmozdulni.
- Leestem a korlátról, és azóta nem tudok felállni! - mondtam nagy nehezen. Combjára tette a kezét és kicsit feljebb húzta a nadrágját. Leguggolt hozzám, s közben térde egy hatalmasat rottyant. Illata az apró szellő hatására megcsapott és azt hittem mentem elájulok. Már lassan 1 éve együtt vagyunk és még mindig alig tudok megmaradni úgy a közelében, hogy az ájulás ne kerülgessen, ha megérzem édes illatát. Ha hozzám szól csodálatos, és tökéletes hangján. Ha mosolyával ajándékoz meg.
- Jaj te csaj! Miért nem hívtál föl? Ha most nem jövök át egész nap így közlekedtél volna? - nevette el magát majd egy ügyes mozdulattal felsegített. Erőtlen testemet neki támasztotta az övének és az asztalnak dőlt. Karjaimat átfontam a nyakán, ő pedig fejét belefúrta a vállamba. Éreztem ahogyan meleg lehelete megcsapja a kulcsontomat, amin szája pihent. Apróbb puszikat is hagyott nyakamon, de annyira nem volt észrevehető.

 Mindig olyan tökéletesek vele a pillanatok. Sosem tudok betelni tökéletességével, még akkor sem mikor rosszul vagyok.
- Liam, nagyon szorítasz! - próbáltam ellökni, derekamról karjait, de egyre jobban szorítottak magához. Fájt. El sem tudom mondani mennyire. Ilyenkor annyira félek tőle, és az a legnagyobb baj hogy sűrűn jön elő ez a pillanat.
- Liam, engedj el! - már kiabáltam neki,de még mindig nem hallotta meg. Az ilyen pillanatokban kell sajna megtenni azt az egy mozdulatot, ami szörnyen fog fájni neki. Nekem pedig a szívem fog fájni emiatt. Kicsit elhúzódtam tőle, és bal térdemet felemeltem, de elég hirtelen. Ő egy kicsit megrogyott és hirtelen letérdelt. Hangosan nyögdécselt, és meg sem tudott szólalni. Szája tátva maradt és a szeme könnyes lett.
- Sajnálom. - mondtam neki halkan. Leguggoltam hozzá, és a tasak jegemet átadtam neki.
- Vörösek? - kérdezte erőltetett hanggal.
- Igen.
- Fájt?
- Igen. - hangom halk volt, és alig érthető. A házat Liam apró szisszenései töltötték be.
- Jól tetted. Igaz rúghattál volna kisebbet is, de legalább nem bántottalak. Annyira. - na jó annyira tényleg nem volt jó ötlet tökön rúgni, de nem volt más ötletem.
- Na az tuti, hogy mostanában nem lesz gyerekem. - mondta és közben egy nagyot sóhajtott. Nehezen feltápászkodott a földről és elment a kanapéig. Én még mindig nem voltam fényesen. Szédültem és fájt minden porcikám. Erőt vettem magamon és elmentem Liam mellé. Óvatosan leültem, és csak bámultam magam elé.
- Med, mi a baj?
- Semmi.
- Látom hogy van valami, hisz olyan sápadt az arcod.
- Rosszul vagyok.
- Ugye nem...?
- Nem... - hirtelen egy nagyobb böfögés jött elő belőlem és jött a reggeli. Mindent Liam ölébe ürítettem ki, aki szegény csak undorodva figyelte hogy még is mit csinálok. Miután kihánytam mindent csak egy fintorgásra lettem figyelmes és arra hogy Liam tiszta hányás.
- Annyira sajnálom. Gyere öltözz át!
- De mibe? - rázta le a kezéről, ami rá került.
- Van itt apumnak még 1-2 cucca. - felvezettem az emeletre, és bementünk anya szobájába. A szekrény mélyében megtaláltam apa egyik régi ingjét, és nadrágját. Ráadtam Liamre és az össze hányott cuccot, pedig kidobtuk. Most annyira hasonlított arra a "féregre,, aki az apám. A ruha annyira passzolt rá, mintha csak rá öntötték volna. Most olyan volt mintha csak mi ketten lennénk a világon, és együtt élnénk már évek óta. Olyan volt mintha évek óta házasok lennénk és boldogok lennénk.
Most Ő volt a ház ura, és senki más.

Mindenkit megkérek hogy komizzon, írjátok le hogy mi a véleménye a sztorival kapcsolatban és mindennel!!! Nem kell kódot írni!!!!