/Twenty-Nine/

Sziasztok! Tudom, megint késtem, de mostanában nincs időm írni... De nem untatlak titeket.
Inkább ami fontos hogy lassan VÉGE A TÖRINEK!!!!! Szóval mindenkit megkérek arra hogy írja le a véleményét az egész sztorival kapcsolatban..NEM KELL KOMIT ÍRNI!
A kövi rész: 5 komi és 300 megjelenítés után jön ( De a jövő héten úgy is kaptok részt :P )
Jah, és majd elfelejtettem, TESSÉK SZAVAZNI!!!! 
--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------


Liam a nappaliban ült és dalokat ír. Hangja az egész házat bejárja, és miközben énekel egy kellemes érzés fut át rajtam. Fekete bársony ruhámat felhúztam meztelen testemre és oldalamon végig simítottam mind két kezemet. Olyan gyönyörű ez a ruha, amit Liam választott nekem. Még nem látott benne, de azt hiszem eljött az ideje. Még éppen hogy bele fértem, a nagy pocakomtól.  A lépcső lett az én nagy ellenségem. A tegnap esti csúszás óta nem áll el a vérköpés és a fejfájás. Hálás vagyok hogy nem a hasamat ütöttem be, mert azt nem élném túl, hogy én ölném meg a gyerekemet. Óvatosan lépkedtem le a lépcsőn, és a ruhát kicsit feljebb húztam, nehogy rálépjek és elessek. Liam még mindig énekelt, és egyre jobb dalok születtek.
- Na, hogy néz ki? - álltam Liam elé, akinek szája tátva maradt és nem tudott megszólalni.
- És te még komolyan velem vagy, ilyen alakkal?
- Naná. Nekem nem kell más. - ültem bele nehézkesen az ölébe.
- Hallod, alig férsz bele. Segítek szívesen levenni. - húzta le a hátamon a cipzárt  de nem igazán sikerült az ötlete hogy meztelenül lát, mivel volt alatta egy fűző.
- Asszem menjünk sétálni! - vörösödött el Liam és felállt, majd a papírokat amiken a dalok voltak össze pakolta.
- Nekem nyolc, de miért vagy vörös?
- Nem is vagyok piros! - kapott az arcához és elszaladt. Persze én is utána mivel egy szobában van a ruhánk. Átöltöztünk és kézen fogva sétálni indultunk.
- Liam, te nem félsz?
- Még is mitől?
- A rajongók!
- Hol? - bújt el egy fa mögé.
- Ott szaladnak! - mutattam a háta mögé, majd gyorsan elkapta a kezemet és szaladtunk ameddig bírtunk. Fél órás futás után beszaladtunk egy kuka mögé és ott vártuk vajon épségben haza jutunk-e?!
- Liam, rosszul vagyok! - fogtam meg a vállát, és kezemet mellkasomra tettem.
- Pont most?
- Sajnálom, de ezt nem tudom irányítani. Mostanában csak jönnek. - egyre jobban fájt mindenem. Igen, mostanában tényleg sokszor jönnek ezek a rosszullétek, de Liamnek egy szót nem szóltam eddig. Pár perc után mindig elmúlt, de ez már legalább 20 perce tartott.
- És ezt eddig miért nem mondtad nekem?
- Mert nem akartalak felidegesíteni vele!
- Azzal idegesítesz fel ha titkolózol, és ráadásul ilyenekről! - mondtam ingerülten és beleöklözött a kukába ami mögött elbújtunk.
- Most mit csináljak veled? - kérdezte aggódó hangon, és felsegített. Megvontam a vállamat, és sétálni indultunk. Fejemet vállára hajtottam.

oooooo

Egyedül feküdtem az ágyban. Liam koncerten, és egy óra múlva érkezik vissza. Az utolsó rosszullétem 2 hónapja volt, mikor Liammel szaladtunk a rajongók elől. Egyik kezem a tarkóm alatt volt, a másik pedig a hasamon pihent. 4 hónapos már a "kicsi Payne,, de már rugdos. Olyan hihetetlen hogy Ő a hasamban van, és ott növekszik. A szívem alatt hordom, a szerelmem gyerekét. Sosem gondoltam volna hogy 21 évesen már terhes leszek. Sok gondolat átfutott az agyamon. Újra előjött az is hogy vajon mi lesz Liammel ha én már nem leszek. Féltem az a nagy szívét.
Kikeltem az ágyból és felöltözni indultam. Fogtam egy bőröndöt és abban kerestem ruhákat. Lesétáltam a lépcsőn és reggelizni mentem. Bekapcsoltam a tv-t és úgy ettem a müzlimet. Megszólalt egy One Direction szám, én pedig elmosolyodtam.
"Liam Payne apa lesz! Most már biztos a hír mivel ő maga erősítette meg a ma reggeli koncerten:
- Igen, Med és én tényleg babát várunk, de ugyan olyan nagy örömmel fogok énekelni is, mint eddig. A kicsi nem sokat fog megváltoztatni a zenei életemben.  - ahogy hallgattam a hírt még jobban elmosolyodtam. Sosem szégyellt a világ előtt, és azt sem szégyenli hogy 20 évesen apa lesz. Ráadásul egyik legjobb haverjának a hugától. A tv-t kinyomtam és elkezdtem takarítani.
- Te még is hogy mersz takarítani ilyen állapotban? - karolt át Liam, és ez a kis akciója egy kisebb ugrást késztetett elő bennem.
- Így is rosszul vagyok, de te most még a szívemet is ki akarod szedni a helyéről? - teremtettem le, és kicsit neki dőltem.
- Med, ez így nem állapot. Induljunk a kórházba. Kérlek.
- Liam nem akarok menni sehova. Veled akarok lenni!
- Azt akarod a kicsinek valami baja legyen? - nézett rá szúrós szemekkel, s közben kezét a hasamra tette. Igaza van, nem akarom hogy a babának baja legyen, de bemenni sem akarok a kórházba. Olyan szörnyű az a hely. Tiszta büdös, fertőtlenítő szag van oda bent, és azt hiszik az emberre hogy fogyatékos. Nem mondanak el semmit, és úgy kezelnek mint egy hülyét.
- Liam én oda nem akarok vissza menni! - egyre jobban forgott velem a világ, de már kezdtem megszokni. Automatikusan leültem a kanapéra, és a kis asztalon lévő gyógyszert be is vettem egy pohár vízzel. Ettől biztosan elfog múlni. Azonban most nem segített. 4 hete nem voltam rosszul és most tessék, ráadásul el sem múlik. Mi van velem? Miért vagyok folyton ilyen? Talán közeleg a vég?
- Jobban szeretnéd azt hogy a gyerekünk meghaljon? - ideges volt. Elmondhatatlan düh uralkodott benne és ezt én mind a szeméből láttam.
Éreztem hogy ez a rosszullét nem egy rendes volt. Ez nem olyan volt mint a többi, ennek következményei lesznek. A fájdalmat már nem bírtam. Össze görnyedve estem le a kanapéról, és a földön landoltam, mire Liam is mellém ugrott. Kétségbeesett szemekkel néztem rá, és közben hasamat szorongattam. Egy könnycsepp csordult le az arcomon. De csak egy. Több nem jött. Minden elsötétült, és egy hosszú út tárult a szemem elé, amin elkezdtem sétálni. Liam utánam kiabálta :" Kérlek ne menj be. Onnan már nem tudlak vissza hozni.,,
De én csak vállamat megrántva mentem a fényes micsoda felé. Egyik kezemet hasamra tettem és ránéztem. Fejemet vissza emeltem az útra és tovább mentem.