/Sixteen/

Sziasztok... Sajnálom hogy 3 napig nem volt rész, de nem jutottam ide!
A következő részt HOSSZÚRA és IZGALMASRA írtam meg nektek előre, már csak be kell gépelnem... Köszönöm a 6 komit és a megjelenítést...
A kövi rész: 6 komi és 200 megjelenítés után jön..
Komizzatok mert nagyon izgi lesz ;)

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------

Felálltam és én is neki iramodtam. Leszaladt a lépcsőn majd be a nappaliba. Ott sikerült utol érnem és ledöntöttem a kanapéra.
Csak néztük egymást s az egyik pillanatról a másikra rosszul lett.
- Medison mi a baj? - kérdeztem.
- Szúr a mellkasom és zsibbad a jobb felem! - mondta és a kezét próbálta fel emelni, de nem ment neki.
- Kicsim azonnal orvoshoz kell mennünk!
- Nem, nem kell. Kezd elmúlni.
- Nincs apelláta leviszlek és kész. - mondta és felkapott az ölébe. Egész úton csak köhögött amit iszonyú érzés volt hallgatni és a legrosszabb hogy nem akart orvoshoz jönni. Mikor beértünk azonnal behívták, de engem nem engedtek be. Ismét ugyan az az érzés futott át rajtam mint mikor először itt voltam vele. Nekem mindig is itt kint lesz a helyem, akkor is ha a gyerekeim fognak születni. Férfi vagyok, de belülről zokogok és ezt nem szabad kimutatnom.


/Medison Tomlinson/


Bementem a váró terembe és jobb oldalam még mindig zsibbadt. Az orvos minden félét kérdezgetett s megállapította mi történt.
- Kisasszony, jobban tenné ha most befeküdne a klinikára!- javasolta nyugodt hangnemben.
- Nem. Elegem van az orvosokból, a sok gyógyszerből és a kórházakból. Elegem van abból hogy mindenki csak találgat.
- Én most nem találgattam.
- Igen tudom, és most nem is önről beszéltem.
- Az ön döntése, de félek hogy ennek rossz következménye lesz!
- Ígérem vigyázni fogok magamra, de ez mind maradjon köztünk.
- Számíthat a diszkréciómra  - mondta és kimentünk. Liam idegesen ült az egyik székben s mikor kiértem egyből felpattant és átkarolt.
- Mi van veled kincsem? - kérdezte ilyedten.
- Semmi. Csak egy kis zsibbadás, semmi más.
- Biztos? - nézett most már a doktorra.
- Igen. - mondta és elment.
- Medison tudom hogy van valami!
- Nincsen semmi. Jól vagyok. - mondtam és elindultunk haza. Nem lenne szívem megmondani neki.
Nem tudnám ezzel tönkre tenni a életét.
Nem tudnám végig nézni ahogy tönkre teszi a saját életét, a fiatalságát.
És ha a banda jövője is rámenne? Miattam ezt nem teheti kockára.
Tudom hogy szeret, de erről jobb ha nem tud.
Egy apró könnycseppet töröltem le a szemem sarkából, de úgy hogy Liam ne lássa meg. Olyan szörnyű hazudni neki, de nem tehetek mást. A szívem szakad meg hogy egyszer itt kell hagyjam, de nem akarom ezt.
- Liam. Miért nem viszel haza? - kérdeztem egy apró köhögés kíséretében.
- Nem szeretnélek most egyedül hagyni. - nem válaszoltam rá semmit, csak mentem utána be a házba. Ott a srácoknak köszöntem és felmentem Liam szobájába.
Annyira szeretem a ruhái illatát, ahogy átjárja az egész szobát. Imádom azt a sok mese film figurát és a sok Disney filmet. Szeretem a képeket amik a családjáról vannak, és persze rólam is. A sok iskolás füzetét amikben az ő macskakaparásai vannak. Ahogy elsőtől szépen fejlődött az írása és szinte minden füzet szélére van valami firkantva  "Forever... Forever Alone,, és még sok már. A szerelmei neve, de vannak amelyek át vannak húzva. Az egyik fiúkban egy kék kis noteszt vagy inkább napló szerűséget találtam. Tudom nem szabadna, de bele kell olvasnom...

     " Danielle a múlté... Medison egy igazi LELKI TÁRS a számomra és mind hiába szeretem. Akár mennyit is hazudott, nem tudok megválni tőle. Szeretem már gyerek korunk óta. Mikor a kórházban megtörtént az ELSŐ csókom vele azóta nem tudom kiverni a fejemből...,,

A feltörekvő emlékek megakadályozták hogy tovább olvassam. Eszembe jutott minden... Az a nyár Wolverhamptonban... Nekem is ő volt az első Igazi csók lovagom. És már akkor szerettem. Hogy is felejthettem el? Miért nem jutott eszembe akkor amikor megcsókolt?
- Az hogy került hozzád? - kérdezte Liam mikor belépett a szobába. Megsemmisülten csaptam össze a kék naplót és dobtam az ágyra.
- Sajnálom, én nem akartam. Nem tudtam mi van benne és csak egy kicsit olvastam belőle el. Kérlek ne haragudj! - mondta.
- Szívem nem haragszom hisz csak jót tudsz benne olvasni magadról!
- Fel sem tűnt soha, hogy te vagy az.. - mondtam.
- Ki vagyok én?
- Mikor kisebbek voltunk akkor találkoztunk először és most esett le hogy TE voltál az!
- Nyugi nem vagy ezzel egyedül.. - mondta de a mondatát nem tudta befejezni ugyan is a srácok rontottak be a szobába, s mindegyik Liam-re ugrott és verekedni kezdtek. Olyan jó volt nézni ahogy mindegyikük nevet és próbálja a másikat csikizni vagy éppen egy kicsit megütni. Az ágy bal oldalán egy hatalmas puffanásra lettem figyelmes.
- Niall, jól vagy? - kérdeztem és már nyúltam felé, mivel szegény gyerek lefejelte az éjjeliszekrényt.
- A Szendvicsem!!! Ezért most meghalsz PAYNE! - kiabálta Niall és Liam felé vette az irányt, aki gyorsan felállt a többi srác mellől és mögém szaladt.
- Védj meg Med! - kiabálta nekem, s én szinte megsüketültem.
- Nem kell ordítani.
- Bocsi.- mondta és egy puszit adott az arcomra.
- Niall hagyd békén! - parancsoltam a szendvicse után siránkozó fiúnak.
- De a szendvicsem... - mutatott az asztalon heverő szendvicsre amiből a majonéz a ketchup és minden kifolyt.
- Ha csinálok neked egy másikat, akkor megnyugszol és nem bántott ezt a tökfőzeléket? - mutattam a mögöttem lévő srácra.
- Mi az hogy tökfőzelék? - háborodott fel Liam.
- Védjelek meg, vagy ne?
- Bocsi...  - mondta és bedobta a kiskutya szemeket.
- De abban ugye minden lesz? - kérdezte Niall.
- Igen te kis haspók. - csíptem össze hüvelyk és mutató ujjammal az arcát.
- Az unokáid nem fognak szeretni, ha te is ilyen csipkedős banya leszel! - mondta és közben dörzsölte az arcát...