/Fourteen/

Sziasztok! Sajnálom hogy mostanában nem sűrűn van rész, de annyi minden össze jött és nincs időm írni. Nem fogok nektek itt hosszú sorokat regélni arról hogy mi van velem, mert tudom hogy a részre vagytok kíváncsiak... Még annyit hogy KÖSZÖNÖM NEKTEK a 15000 oldalmegjelenítést + az előző részhez kapott 7 komit :)) Remélem ehhez is össze fog jönni annyi :)
A kövi rész: 6 komi és 200 megjelenítés után jön :))

--------------------------------------------------&--------------------------------------------------------


Már 2 hete haza engedtek a kórházból. A srácok 1 hete elmentek Németországba koncertre és ma jönnek haza hogy itthon is koncertet adjanak. Egyre izgatottam vagyok hogy újra láthatom Liam-et. Ráadás képen
ma vagyunk együtt 5 hónapja. Ez az 5 hónap volt életem legszebb időszaka. Lou-val azóta egyre szorosabb kapcsolatot ápolunk és mindent megosztunk egymással. Minden este Skype-on beszélgetünk, s anya is kezd bele törődni hogy Liam nélkül nem élet az élet. Az elején még ellenezte a sok koncert és rajongók miatt, de neki idő kellett. Ed azóta nem keresett mióta megállapították a TBC-met (Tubercolózis). Az orvosok azt mondták nincs ok aggodalomra nyugodtan éljem az életemet, de óvatosan. Liam többször is csábított a koncertjükre, de én nehéz szívvel mindig nem-et mondtam. Emiatt is gyötör a bűntudat. Ő iszonyatosan szeret és ezt nem tudom eléggé megköszönni neki. Folyamatosan ajándékokkal halmoz el és mindig kedveskedik nekem, de én nem tudok neki semmivel örömet okozni. Azt mondja neki már az is elég, ha vele vagyok és nem kell több, de nekem ez nem jó érzés.
- Kicsim, ma is vállaltam az ügyeletet úgy hogy csak holnap reggel érkezem haza. - mondta anya miközben vészesen pakolta össze a cuccát hisz megint késésben volt.
- Oké, szia. - köszöntem el, de miután becsukta az ajtót maga után egyből egy csodálatos dolog jutott az eszembe. Többször is megfontoltam a héten, de most döntöttem el igazán. A srácok koncertje 2-kor kezdődik úgy hogy gyorsan felkentem egy kis sminket és felhúztam egy csinos ruhát. Negyed kettőre készen is lettem. Fogtam egy taxit és lediktáltam a sofőrnek a címet. Sálamat még jobban a számra húztam így legalább egy kicsit védett a levegőtől, hisz nem szabadna ilyen helyeken mászkálnom. A koncert arénájánál kifizettem az utat majd bementem azzal a jeggyel amit Liam arra adott hátha meggondolom magamat. Kevesen voltak így az első sorba kerülhettem. Fél óra várakozás után megérkezett a többi rajongó is és a srácok is. Ahogy néztem Liam-et feltűnt mennyire eleven és hogy mennyire otthonosan mozog a színpadon. A rajongók sírtak, kiabáltak és egyes ruhadarabokat feldobáltak a színpadra. Lou is hozta a megszokott formáját s az egyik földön hevert melltartót Liam fejére tette. Szegény gyerek helyett inkább én szégyelltem magamat. Egy rossz álló pillantást vetett Lou-ra majd vissza a a rajongókra. Egyből kiszúrt engem, de én egy hatalmasat sikoltottam így egyből elterelte rólam a figyelmét. A koncert úgy másfél órás volt aztán jött a dedikálás. A hosszas várakozás minden Directioner idegeit felőrölték. Főleg az enyémet, hisz már egy hete nem lehettem a karjaiban. A várakozás közben köhögni kezdtem, s egy zsebkendőmben vér is volt. Már csak 3 lány választott el Tőle....
Mikor én jöttem lehajtott fejjel battyogtam a srácokhoz akik unott fejjel alá írták a papíromat, majd mentem tovább Liam-hez.
- Mi a baj kanalas? - kérdeztem kedves hangon mire Liam fel emelte a fejét s a szememet kereste.
- Medison?
- Szia. - emeltem fel a fejemet s az ő arcára egy fülig érő mosoly telepedett.
- Oh kicsim annyira hiányoztál! ugrott át a dedikáló asztalon és szorosan magához ölelt. A rajongók még jobban sírni kezdtek és a fényképező vaku-i egyre nagyobb fényt csináltak. A testőrök pedig egyből Liam után ugrottak.
- Nyugi fiúk! - parancsolt rájuk.
- Boldog 5-dik hónapot szívem. - mondta és megcsókolt. Lábaim szokás szerint bele remegtek, de ezt már kezdem megszokni.
- Neked is. - mondtam.
- Hogy hogy eljöttél? Nem szabadna itt lenned. - suttogta mikor leültünk az asztal mögé, közben pedig a rajongóknak alá írta a képeiket.
- Elegem van abból hogy soha sehova nem mehetek és hogy veled is csak házban lehetek!
- De a köhögésed?
- Nem érdekel és csak egyszer köhögtem itt is. Ami már vagy 40 perce volt. - erre már nem válaszolt semmit csak tovább dedikált.
- Liam, ő a barátnőd? - állt elénk egy kissé magas lány sírva és alig tudta kinyögni még ezt az egy mondatot is.
- Igen, és nagyon szeretjük egymást. Remélem sikerült neked is elfogadnod!
- Persze. - mondta mosolyogva és még egy ölelést kért Liam-től. Vaj szíve mint mindig most is megjelent s a lány megkaptam az ölelést.
- Féltékeny vagyok! - mondtam miután elment.
- Te ennél sokkal többet fogsz kapni! - mondta és kacsintott egyet. Tudtam mire érti. Csodálom hogy 5 hónapot kibírt.
- Mi a terved? - kérdeztem rá.
- Az majd meglátod!
- Srácok ezt talán nem itt kéne. - mondta Zayn.
Még millió síró, ordítozó és izgatott lány várt arra hogy ezek a srácok itt mellettem egy aláírással vagy esetleg még egy öleléssel boldoggá tegye őket. Bele gondolva én nagyon szerencsés lány vagyok hogy ilyen CSALÁDOM van. És főleg Liam az akivel nagy szerencsém van. Feltétel nélkül szeret és erre minden rendes lány vágyik. Mi lányok sosem érezzük magunkat tökéletesnek, de az az EGY ember el tudja velünk hitetni hogy még is. El tudja hitetni hogy smink nélkül is szépek vagyunk, és hogy nem vagyunk dagik.
S ha az az egy ember már egyszer elszalasztotta a lányt utána jön rá mekkora hibát követett el, hisz még egy ilyen nincs. Mindig is azt hittem Ed-del leszek boldog életem végégig, de kiderült hogy egy szemét. A hátam mögött más lányokkal volt és még csak bűntudata sem volt. Nem tudok bánkódni emiatt, hisz Liam mellett a mosoly az arcomról levakarhatatlan. Ha az ember boldog semmi nem tudja elrontani a kedvét, de nekem még is sikerül. A betegségem miatt korlátozva vagyok sok mindenben és ennek nem örülök. Ha anya ezt meg tudná hogy én így eljöttem egy ilyen helyre többet soha ki nem engedne a szobámból és Liam-et sem látnám többet...